iras05

Mintha állandóan csak futna az események után, mintha az események irányítanák őt, és nem ő, a „nagy és tapasztalt politikus” az eseményeket, mintha állandóan tétovázna, hogyan szólaljon meg a nagy szlovák nyilvánosság előtt a felvidéki magyarságot érintő problémákban, mintha teljes időzavarban lenne, mintha kicsúszna a parlamenti talaj(csempe) a lába alól.

De ez érthető is, mert neki állandóan egyeztetnie kell fűvel – fával (viszont az is igaz, hogy ő állt össze fűvel-fával), mielőtt megszólalna, mielőtt kimondaná a szerinte mindenható felvidéki tutit, amiben viszont már erősen kételkednek az emberek (lásd Janicsárok végnapjai?, Felvidék Ma, június 1.) És nem csak a kormányon, hanem saját pártján belül is kénytelen minden kimondott szót jóváhagyatni. Még a „legegyszerűbb emberekkel” is egyeztetnek, pedig ők se nem kormány-, se nem pártos kebelbarátok. De nekik mégis muszáj velük is, mert ők egy ilyen kevert párt, és tudva levő, hogy még kisüstiből is sokkal jobb a tiszta körte vagy a tiszta szilva, mint a kevert, nem hogy még egy pártból…És most ilyenkor a nagy nyári szabadságolásban nagyon nehéz mindenkivel ezt megtenni, és az a fránya hungarikumos párt most hál Istennek begyújtotta a rakétáit, ezért tudja, hogy nem szabad az állomáson várakoznia, futni kell a vonat után. Ezért mond aztán talán engedély hiányában sokszor olyan butaságokat, olyan nesze semmi, fogd meg jól ízűket, mint amilyent például a matricás kétnyelvű mozgalom kapcsán mondott: „Nem tudjuk sem támogatni, sem elítélni”. Vagyis ezek szerint neki teljesen mindegy, hogy vannak-e magyar nyelvű feliratok, vagy nincsenek a matricások által megjelölt boltokon, intézményeken? És lelassult nagyon! Például a SNS Dél-Szlovákiában szétszórt nyíltan és provokálóan magyarellenes óriásplakátjai ellen kb. három hónapos késéssel emelt kifogásolni valót (amikor már szinte minden normális helyen ezeket a plakátokat leszaggatták a jóérzésű emberek). És a csúcsbejelentés: a pártja az Alkotmánybíróságra kívánja adni a Fico- féle állampolgársági törvényt, és lassan gyűjtögeti az ehhez szükséges 30 parlamenti képviselői hozzájárulást, pont most, a nagy nyári vakáció ideje alatt! Lassan 16 hónap telt el a parlamenti törvény elfogadása óta! Ő most ébredt fel Csipkebélácska álmából, pedig már akkor tudta mindenki, még a törzskocsmám törzslakói is, hogy az a törvény teljesen egyértelműen alkotmányellenes, vagyis az Alkotmánybíróságon van a helye. Erre hívtam fel a becses nagyérdemű figyelmét március 2-án itt megjelent írásomban is –Lépés kényszerből profitálni, avagy csináljatok már valamit! És a megbuktatott parlamenti törvénymódosítási javaslatot követően nem történt semmi érdemleges ebben az ügyben a hazai politikában. Vagyis mégis: az emberek nyíltan kezdik bevállalni időközben felvett magyar állampolgárságukat, elsősorban MKP szimpatizánsok, szervezett méreteket vesz a tiltakozás, és a kevert párt kénytelen-kelletlen megszólalni ebben az ügyben. Hogy Alkotmánybíróságra adja! Elkéstetek, Béla, nagyon elkéstetek! Ha eddig abban reménykedtetek, hogy politikai tőkét kovácsolva önerőből megoldjátok a törvénymódosítást a parlamentben, csalódnotok kellett! Ennek hiú reményében a határozott fellépést igyekeztetek elódázni különböző kifogásokkal: meg kell várni a magyar választ a nevetséges szlovák államközi javaslatra, meg kell várni a magyar alaptörvény elfogadását, meg kell várni a magyar választási törvény módosítást, meg kell várni a Gellért hegy Pestre költözését és a városligeti Vidám Park hullámvasutának új menetrendjét stb. Vagy abban bíztatok, hogy a kormánykoalíció többi pártja a kormányalakítási ígéretek alapján teljes mellszélességben kiáll mellettetek az állampolgársági törvénymódosítás során? Tudod, mikor?! Majd ha a városligeti hullámvasútnak pozsonyi megállója is lesz, talán akkor!

Vannak, akik nagyon nehezen ébrednek fel az álmukból. Csipkerózsika több évtizedes álma után kinyitotta a szemeit a királyfis csókra, Csipkebélácska a Júdás-csók után még bátortalanul hunyorog, de már érzi, hogy egy Világ(i) dőlhet benne össze. Egyébként még januárban megírtam azt is ugyanitt, hogy Miért fogom kérni a magyar állampolgárságot? És ez így is történt, még január elején…., és áprilisban volt a nagy nap!

Száraz Dénes, Felvidék Ma