A szlovák-magyar viszony háború utáni időszakáról Štefan Šutaj történésszel készített beszélgetést a Sme napilap munkatársa. A beszélgetés magyar fordítását teljes terjedelmében közzé tesszük honlapunkon is.
(Nem vonjuk kétségbe az interjúalany, sem a szerkesztő jó szándékát a téma rendezését illetően, de a beszélgetés tartalmaz végig nem mondott gondolatokat, némely részletében pedig nem teljesen pontos – szerk. megj.)
Úgy tűnik, a szlovák-magyar ellentét örökké tart és legyőzhetetlen, mint a tojásról és a tyúkról szóló szlovák-magyar fejtörő, hogy ki volt itt előbb… A sértettség érzése mindkét oldalon bomlaszt, akár a magyarok trianoni traumája, akár a szlovákokkal szembeni müncheni árulás formájában. Pedig senkinek sincs joga ma kővel dobálódzni.
A szlovák történelem sötét foltja az ún. magyar kérdés megoldása a háború utáni időszakban a megújult Csehszlovákia kereti között. Ezzel függ össze a Beneš-dekrétumok érinthetetlenségének mítosza, a reszlovakizáció, a magyarok csehországi kényszermunkára deportálása, de a lakosságcsere is.
Sokakat bosszant már az is, ha csak meghallják a Felvidék szót, mit idéz fel Önben?
A Felvidék szónak több jelentése is van, de történelmi értelemben ez Felső-Magyarország megnevezése volt egy bizonyos történelmi korszakban. Úgy, ahogyan megszűnt a Történelmi Magyarország, megszűnt a felső területe is, azaz felvidék. Elveszítette érvényességét, mivel a föld, amelynek megjelölésére szolgált, földrajzi és politikai szempontból már nem létezik. A Felvidék szó használata az adott történelmi kor összefüggéseiben jogos, de az 1918 utáni Szlovákia összefüggésében nem tartom azt megfelelőnek, mivel ez a fogalom történelmileg kimerült, megszűnt. Nem tartom tehát megfelelőnek ennek a fogalomnak a használatát a mai Szlovákiával összefüggésben.
A politikai szóhasználatban a jelenlegi Szlovákia területének megjelölésére használják.
Igen, a mai Szlovákia része lenne ennek a történelmi területnek, de a Felvidék ilyen összefüggésben sem egyenlő Szlovákiával.
A történelem – tények és különböző összefüggésekben és értelmezésekben használt dátumok halmaza, de a nemzet, kisebbség kollektív emlékezetében tárolt emberi sorsoké is… Hogyan lehetséges, hogy közös múltunknak két teljesen más változata van, amit a gyermekeinknek az iskolákban tanítanak?
Megint egy kicsit vissza kell mennünk a múltba. Közép-Európa évszázadokon keresztül a népcsoportok szempontjából alakul. Itt jönnek létre az újkori nemzetek, új koncepciók születnek, újból értelmeznek fogalmakat, és újakat hoznak létre, illetőleg visszaértelmeznek olyan fogalmakat, mint az etnikum, nemzeti azonosságtudat, nemzet és nemzetállam. A világ szemlélése a népcsoportok látószögén keresztül történik. Szerintem ez az alapja az említett eltéréseknek, ami sok esetben érthető is, ha megnézzük a konkrét történelmi tényeket vagy eseményeket, amelyek befolyásolták a közép-európai nemzetek további fejlődését, és eltérő történelemszemléletet eredményeztek. Trianon klasszikus példája ennek. Konkrétan Trianon a Történelmi Magyarország számára az állam szétesését, szétverését eredményezte. Kialakultak az utódállamok. A magyarok számára ez visszalépés az európai jelentőségű „hatalom” Történelmi Magyarországától, Magyarország ugyanis a Habsburg Monarchia idején viszonylagos önállóságra és jelentős pozícióra tett szert a közép-európai régióban. A nagy és erős államból egy kis utódállam lett, megváltozott tehát a hatalmi helyzete. Több mint hárommillió magyar került a határain kívülre, ami további arra mutató ok, hogy Trianont magyar szemmel nehezen lehet másként látni, mint a történelem negatív, problémás pontját. A szlovákok történelmi emlékezetében Trianon sohasem játszott olyan jelentős szerepet, mint Magyarország esetében, mivel a szlovákok számára egy másik mérföldkő fontosabb: a csehszlovák állam megalakulása. A szlovákok visszaemlékezésében fontosabb szerepet játszik ezért 1918. október 28-a, mint 1920. június 4-e. De így is éppen Trianon volt az, amely az önálló Csehszlovákiát megerősítette, megváltoztatta a szlovákok helyzetét. Csupán ez a két egymás mellé helyezett történelmi tény is azt mutatja, hogy másként néz Trianonra a cseh vagy a szlovák történész és másként a magyar. Ez a népcsoportok prizmáján keresztüli történelemszemlélet bizonyos értelemben végigkísér bennünket a kölcsönös szlovák-magyar szembesítések során.
Hogyan lehet a jelen történelmi pillanatban legyőzni az állandóan ismétlődő értelmezéseket.
A gyógyír a helyzetre talán az európai politika szempontjából való szemlélet lehetne. Ami azt jelentené, hogy elvonatkoztatnánk magunkat az etnikai meghatározó tényezőktől, és úgy tekintenénk Trianonra, illetőleg a békeszerződésekre. Az európai politizálás és az európai fejlődés szempontjából határoznánk meg, mennyire voltak hasznosak vagy kevésbé hasznosak, mik az előnyeik és a hátrányaik. Lehet, hogy így eljuthatnánk egyfajta megegyezéshez.
A szlovákok és a magyarok évszázadok óta szó szerint fej fej mellett élnek Dél-Szlovákia területén. Hol vannak a két nemzet közti ellenségeskedés és sérelemérzet gyökerei? Valóban olyan fontos, hogy ki volt itt előbb?
Ezek mesterségesen előrángatott témák, amelyekből a politika profitál. Az őshonosság problémája a múltszemléletre irányuló legelső igyekezetektől kezdve végigkíséri a szlovák-magyar viszonyt. Úgy tűnik, az emberi jellem sajátja, hogy nemzete számára igyekszik elsőbbséget kiharcolni, bebizonyítani, hogy miben voltak kitűnőek, nagy jelentőségűek, miben befolyásolták a történelem fejlődését. Kapcsolódunk az előttünk lévők értékeihez, és az embernek ismernie, tisztelnie, emlékeznie kellene a saját és mások történelmét is. Annak azonban nincs gyakorlati jelentősége, hogy ki van itt 300 éve és ki ezer esztendeje. Az, hogy valaki előbb volt itt, nem jelenti azt, hogy a másiknak kisebb joga vagy igénye van az otthonra, a területre vagy a kertre. Közép-Európa benépesítése hihetetlenül érdekes történelmi téma. A történészek még ma is új felfedezéseket tesznek, de a tényeknek nem szabadna a jelenlegi politikai és nemzetek közti harc tárgyává válniuk. Vizsgálhatjuk, nyugodt hangnemben beszélhetünk is róla, és átérzéssel meghallgathatjuk, hogy ki volt itt, ki mikor jött, sőt még azt is, hogy kinek milyen lovai voltak, de ez nem válhat a nacionalista viták indítékává. Az önkényeskedésre hajlamos politikai vezetők keresik a teret, ahol egyesülni lehet, összefogni valaki más ellen, a veszélyeztetettség érzetét kelteni, mert akkor ezek a vezéregyéniségek érvényesülhetnek, a „veszélyeztetett csoport” élére állhatnak.
Együttélésünknek melyek azok a közös pozitív pontjai, melyekben meg tudunk egyezni?
Pozitív elemek vannak a kultúránkban, az emberekben, az együttélésünkben, a találkozásainkban is. Működött a múltban, még ha más formában is, és működik ma is. Az újságírás számára azonban éppen a negatív elemek a legérdekesebbek, mivel figyelemfelkeltőek. Több jelentős szlovák személyiség a mai Magyarország területén élt, tehát magyar közegben, több magyar pedig szlovák közegben, s vannak olyan személyiségeink is, akiket mindkét nemzet magáénak vall.
Trianonon (1920. június 4.), a Müncheni szerződésen (1938. szeptember 30.) és az ezt követő Bécsi döntésen (1938. november 2.) kívül a viszály legyőzhetetlen pontját képezik a Beneš-dekrétumok. A történész szemszögéből nézve mi volt a lényegük?
A Beneš-dekrétumok fogalmát az elmúlt 60 év alatt az újságírás bizonyos értelemben megbélyegezte. A régió lakosa azt képzeli a dekrétumokról, hogy ezek alapján üldözték el a németeket és a magyarokat Csehszlovákiából, ami az első nagy mítosz. Beneš dekrétumai a kor logikus következményei voltak. Azért születtek, mert Csehszlovákiának nem volt rendesen megválasztott parlamentje, a kormány és az elnök száműzetésben működött, és be kellett foltozni a parlamentáris rendszerben keletkezett lyukat. A Csehszlovák Köztársaság Alkotmányából kiindulva a köztársasági elnök törvényerejű rendeleteket adhatott ki, amelyeket – mivel Edvard Beneš elnök adta ki – már az akkori újságírás is Beneš-dekrétumoknak nevezett. De ez nem azt jelenti, hogy Beneš egyedül találta ki azokat, a száműzetésben lévő kormány készítette elő és állította össze őket, ami a visszatérése után is folytatódott, egészen addig, amíg nem alakult meg a parlament. Az átmeneti csehszlovák nemzetgyűlés 1945. október 28-án alakult meg. Eddig az időpontig minden törvényt rendelet, illetve központi köztársasági elnöki rendelet formájában adtak ki, amelyek a hétköznapi életet érintették. Azaz az egyes szervek, nemzeti bizottságok, főiskolák, a szociális rendszer létrehozásának módjára irányultak, mindent, amit ma is törvények írnak elő, ezek a rendeletek szabályoztak. A Beneš-dekrétumok teljes egészében való megszűntetése tehát lehetetlen, ez egy további mítosz. Jogi vákuumot eredményezne 1945. október 28-áig. Milyen alapokon működne akkor a Csehszlovák Köztársaság, vagy elutasítanánk a létezését? Ezzel összefüggésben el kell azt is mondani, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörése után létrejött a Szlovák Nemzeti Tanács, amely azután átvette a végrehajtó és törvényhozó hatásköröket a szlovák törvényhozásban. Az országos érvényű Beneš-dekrétumok csak akkor voltak Szlovákia területén érvényesek, ha Szlovákia beleegyezésével hozták meg azokat. Tehát nem minden Csehországban érvényes rendelet volt érvényes Szlovákia területén is, és ez a németek és magyarok helyzetét érintő rendeletekre is érvényes volt. A Beneš-dekrétumok megszűntetése azt jelentené, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletei maradnának érvényben, és a szlovák terület szempontjából gyakorlatilag ez semmilyen változást nem hozna. És itt vannak még azok a mítoszok, hogy a dekrétumok alapján került sor a reszlovakizációra, a németek kitelepítésére és a lakosságcserére. Ezek más törvények, illetőleg nemzetközi egyezségek alapján valósultak meg.
Felvidek.ma, Sme nyomán dé
