29736

Amint már arról beszámoltunk, a szerdai kormányülés feladata lett volna dönteni az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak valorizációjának új módjáról. A téma húsbavágó élessége miatt egy héttel elhalasztották megvitatását, és a döntést. Hogy miről van szó, megpróbáljuk megközelíteni, elmagyarázni.

Kétfajta elképzelés körül folyik a vita. Az egyik elképzelés az alacsony és magas nyugdíjak közt egyre tágabbra nyíló ollót szeretné „visszazárni”. Ezért csak egy fix összeggel növelnék a megélhetésre sem elegendő két-háromszáz euró közötti nyugdíjak összegét. A fix jutalék fokozatosan csökkenne és a legmagasabb kategóriában már nem változnának a nyugdíjak. A gyakorlatban tehát nem emelnék, hanem fokozatosan kiegészítenék a nyugdíjakat, hogy csökkenjen az említett „olló” nyílása: a különbség az alacsony és magas járulékok között. Az elképzelés hátránya – ha mindenki ugyanazt az összeget is kapná – hogy megtámadható az Alkotmánybíróságon, mert úgymond diszkriminálja a magasabb nyugdíjból élőket, és az ilyen „emelés” csökkenti a nyugdíjas viszonylagosan magas, volt életszínvonalát.

Jozef Mihal munkaügyi miniszter egy bonyolultabb kulcs szerinti emelést javasol, amelynek a munkamegnevezése: „nyugdíjinflációs-mértékű növelés”. Mit jelent ez a furcsa meghatározás? Nem egyszerű megérteni sem, nem még elfogadni. A kiszámítás „kosarába” azok az alapvető élelmiszerek, használati cikkek, megélhetési szolgáltatások (villany, gáz, fűtés, meleg- és hidegvíz ára) kerülnének, amelyeket főleg a nyugdíjasok vesznek igénybe. Az emelés mértékének kiszámítására olyan módon kerülne sor, hogy figyelembe vennék milyen mértékű árromlás következett be ezeknél az előző évben, mennyivel kell többet fizetni érte idén, mint tavaly. A százalékban kapott eredmény átlagának a fele volna az a szám, ahány százalékkal mindenki számára emelnék a nyugdíját. Példa: az élelmiszerárak 10, a használati cikkek 8, a szolgáltatások 6 százalékkal emelkedtek: ezek átlagemelkedése 8 százalék, a fele 4 százalék, vagyis az elkövetkező évben a nyugdíjak 4 százalékkal emelkednének mindenki számára.
Ennek az a hátránya, hogy a nyugdíjak közti különbség ollója tovább nyílna, és a legelesettebb kategóriában a nyugdíjasok megélhetésének forrása tovább apadna. Ugyanakkor megalázó is, mert kimaradtak a kalkulációs kosárból a luxuscikkek, amelyek ára általában a legnagyobb mértékben növekszik, és a nyugdíjasok számára továbbra is elérhetetlenek lesznek. Ezzel az állam gyakorlatilag lehetetlené teszi számukra a luxuscikkek megvásárlását.
A legigazságosabbnak a kettő kombinációja tűnik, amelynek elfogadását főleg a kormányfő, Iveta Radičová szeretne elérni. Egyelőre mindkét elképzelés az „asztalon van”, zöld utat kaphat, csak kérdés, melyik és milyen mértékben? Hasonló a kérdés a kettő keveredése esetében is, hogy melyikből: a fix összegből, vagy a százalékból fordítanak-e nagyobb részt a mindenkit érintő nyugdíjak emelésére?
Csak megemlítjük, tavaly Jozef Mihál már próbálkozott a fixösszegű nyugdíjemeléssel, akkor az elképzelése megbukott, mert még saját pártjából sem támogatta mindenki, az SDKÚ-DS képviselői közül is sokan ellene szavaztak.
Mi az európai gyakorlat?
Európában a legtöbb állam a Viera Tomanová idején használt, úgynevezett „svájci rendszert” alkalmazza a nyugdíjemelések kiszámításakor. Ennek két összetevője van. Az egyik az éves átlaginfláció, a másik az átlagbérek emelkedésének mértéke, mindkettő százalékban kifejezve. A két érték összegének a fele adja azt a számot, amelynek mértékében a következő év január elsejétől emelik a nyugdíjakat. Példa: az országban az éves infláció 4 százalékkal, az átlagbérek 2 százalékkal emelkedtek, akkor a következő évben a nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek (4+2=6, 6: 2=3). Viszont van Európában 11 olyan ország, ahol csak az infláció mértékét veszik figyelemben, de azt teljes mértékben. (Elárulom, személy szerint nekem ez a legszimpatikusabb és legigazságosabb számítási módszer.) A mi példánk esetében, ezzel mi is jobban járnánk, mert akkor 4 százalékkal emelkednének jövőre a nyugdíjak.
Nehéz az elképzelések között igazságot tenni, mert az érvelésekben és indoklásokban mindenkinek egy picit igaza van. A magas nyugdíjat kiérdemelt emberek esetében igaz: ők aktív korukban nagyobb összeggel járultak hozzá a nyugdíjalap bővítéséhez, megérdemlik a folyamatosan nagyobb nyugdíjösszeget. A kevésbé szerencsés munkavállalók esetében – akik kevesebb időt és kisebb bérért dolgoztak – pedig igaz az, őket sem lehet a társadalom perifériájára dobni, és a pénz vásárlóerejének romlásával a sorsukra hagyni. A szolidaritásnak mindig helye van, főleg, ha emberi életekről van szó. Az elesett öreg, vagy rokkant nyugdíjasok esetében pedig szükséges, hogy nagyvonalúak legyünk és életük alkonyán egy embert se hagyjuk nyomorogni, netán éhen halni.
Előre ma egy fiatal sem tudja, hogy élete folyamán milyen sorscsapás vár rá. Ma én, holnap más kerülhet szorult helyzetbe, és válhat rokkanttá, vagy munkanélkülivé!
Csak remélni merem, hogy jövő hét szerdáján a kormány végre megtárgyalja a témát, és a négy lehetséges módozat közül számunkra a legkedvezőbb nyugdíjemelési módszer mellett dönt.

Felvidek.ma, DG