29586

A Magyar Turán Szövetség a két Kurultáj közti időszakra talán mindennél értékesebb rendezvényt szervezett. Míg az átkos rendszer a 40 év alatt a föld tiszteletétől és népi hagyományainktól , közösségeinktől fosztott meg generációkat, az elmúlt húsz évben pedig a kicsi és nagy családok rendszere bomlott fel, roncsaira esnek szét családok és rokonságok.

Itthoni vagy világkörüli életünket élve a legkevésbé foglalkozunk a múlt értékeivel, őseink iránti tisztelet adással.. Ünnepeink,  maximum egy – egy kerek vesztes csatára, vagy történelmi megemlékezésre terjednek ki . Annál inkább tombol a szórakoztató ipar minden ága, az evés- ivás, olcsó áruk és programok, fesztiválok tömkelege  árasztja el kis és nagy településeinket. Még a nagy – nagy „  magyar testvéri találkozásokat” is vagy a pénz mániája mozgatja, vagy a már zavaró „ mindent bele” programokról szólnak. Bizonyára mindezek hatása  érződik az emberek viselkedésén is: a türelmetlenség, a gyorsan és sokat látni, enni,  inni, egymásra nem figyelni. S ami talán a legfájóbb: szinte divat lett ( sajnos már falun is)  a régieket , időseket teljesen elfeledni.
Bugacon a szervezők első alkalommal rendezték meg az Ősök Napját, mert ,hogy „ a magyar társadalmi élet és ünneprend régi hiányossága, sőt adóssága,, hogy nincs egy olyan ünnepünk, amikor a magyarság legnagyobb valós őseiről ( Árpád, Attila), történelemformáló ( Honfoglalás), és a magyarságot megtartó tetteiről ( Pozsonyi csata) emlékezik meg méltósággal az egész nemzet „.- nyilatkozta Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke.
A háromnapos rendezvény méltó  megemlékezés volt a honfoglaló magyarokról, életükről, harcmodorukról. Hál’ Istennek mind Magyarországon, mind a felföldi magyarok körében egyre népszerűbbek azok a hagyományőrző emberek, csoportok, akik az ősi hagyományok értékeit fedik fel, és tanítják ifjabb generációknak. A rendezvényen bemutatkoztak a hagyományos magyar harcművészet hódolói a Felföldi Baranta csoport is. A lovasíjász , lovasharc bemutatók, a lovas harci viadalok, a kurul dobosok , a szebbnél – szebb ősi magyar lófajták bemutatója, az Ősök sátra kiállítási anyaga, s  valamennyi program valami felemelő érzést adott az embernek. A magyar ősvallás hagyományának bemutatása a Szertűz is nagy élmény volt  valamennyiünk számára.Van mire büszkéknek lennünk, van mire emlékeznünk, van kiknek emléke  előtt tisztelegnünk ! Jó volt újra Bugacon lenni ! Egy szép tiszta emlékezés részese lenni ! Ahol nem sztárok és mai reklámhősök mutatkoztak be, hanem mind a hagyományőrzők bemutatója , mind a sok – sok árus is, programjaikkal, portékájukkal a múltat, a tiszta értéket tárták a többezres nézők elé. Méltó tisztelgés volt ez a nagy Ősök előtt! Reméljük egyszer a gulyásfőző versenyek, és az agyon programozott falunapok után lesznek akik majd a nagy Ősökre is, de a helyi egykori ősök  emléke előtt is tisztelegnek majd valami méltó formában..
Mert „ Habár nappal a csillagok nem látszanak, tudod, hogy ők mindig ott ragyognak fenn, az Égben.”

Dániel Erzsébet, Felvidék.ma