29995

Az augusztus 25-28 között megrendezésre került Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál vezérfonala a Kárpát-medencei magyar kultúra volt. Felvidéki művészcsoportok is színpadra léptek, mint például a Szőttes néptáncegyüttes vagy a Jókai Színház.

A program rendkívül színes és gazdag volt. Az alábbiakban csak egy ízelítőt nyújtunk – a teljesség igénye nélkül.

A nyitónap a “Magyarok a nagyvilágban” címet viselte. A Cimborák fesztiváltársulása fellépésének is volt felvidéki résztvevője, Kovács Marcell révén, aki a vajdasági Micsik Bélával és a budapesti Bella Péter muzsikustársával lépett színpadra. Délután rendezték meg a “Rocktól a világzenéig” műsort.
A Lengyelországból érkezett Piroska Táncegyüttes magyar népviseletben, magyar népzenére magyar néptáncokat mutatott be. Az érdeklődők megtekinthették “A fának második élete” c., Erdélyi Tibor, a Népművészet Mestere, népi szobrász kiállítását. Fellépett a dél-amerikai Tündérkert Táncegyüttes, a kanadai Kárpát Táncegyüttes is. Este Liszt Ferencről tartottak vidám előadást a felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium és a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Színjátszóköre.

A második nap a Délvidéké volt. Bartha Tóni bábszínháza bemutatta a Paprikajancsi visszatér c. darabját. Ismét színpadra léptek a Cimborák. A zalaegerszegi Zabszalma együttes zenés műsort adott. Fellépett a horvátországi Kopogtatók Gyermek Néptánc Együttes, amely impozáns bemutatóval köszöntötte a hidegkútiakat. A vajdasági Kálló Béla bábszínháza bemutatta az Ignácz Rózsa: Az igazi Ibrinkó c. darabot. Este blues dallamok voltak a programon, majd Rúzsa Magdi koncertje.

A harmadik napon Erdély és Kárpátalja következett. Fellépett az erdélyi, moldvai, csángó folklór hagyományok lelkes őrzőjeként is ismert csikszeredai Borsika gyermektáncegyüttes. A celldömölki Soltis Lajos Színház bemutatta Weöres Sándor Csalóka Péter c. darabját. Színpadra lépett a kárpátaljai Örökség Együttes, amely autentikus magyar folklór kincseiből építi fel programját. Az Aranyszamár Bábszínház Wass Albert: Erdők könyve összeállítását mutatta be. Koncertezett a világzene képviselőjeként ismert Canarro zenekar. Este került sor Takács M. Zsuzsa iparművész divatbemutatójára. A Kaláka együttes koncertjét a várakozásnak megfelelően nagy érdeklődés kísérte. Este fél nyolckor kezdődött a Kárpát-medence táncgála – Nagyszínpad, amelynek szereplő a marosvásárhelyi Maros együttes, a felvidéki Szőttes együttes, valamint a budapesti Csillagszeműek voltak.

Reicher Gellért, a Szőttesből portálunknak elmondta, még áprilisban, mikor Budapesten bemutatták a “Bár emlékezete maradjon meg” c. műsorukat meghívást kaptak a pesthidegkúti fesztivál szervezőitől. A műsorból összeállítottak egy 32 perces változatot, elsősorban a felvidéki táncok (Zoboralja, Gömör… ) bemutatására helyezték a figyelmet. A Marossal és a Csillagszeműekkel a táncgála után sem pihentek, ugyanis következett a táncház, ahol már a közönség is velük rophatta a táncot. Reicher Gellért elismerését fejezte ki a szervezőknek, akik professzionális munkáról tettek tanúbizonyságot. Annak ellenére, hogy egyszerre több helyszínen, színpadon folytak a szabadtéri előadások, a különböző programok nem zavarták egymást.

A negyedik nap jött a Felvidék. A Cimborák természetesen itt is szerepeltek. Fellépett a Kiskalász és a Kolompos együttes, az Árgyélus Színház – Écsi Gyöngyivel – a szivárványszínű búzaszem darabot mutatta be. A Tabulatura régizene együttes Rákóczi fejedelmi udvarába kalauzolta az érdeklődőket. Este a nagyszínpad műsorán a komáromi Jókai Színház vendégjátéka következett, akik bemutatták Vaszary Gábor – Fényes Szabolcs: Az ördög nem alszik c. művet. A szereplők Dráfi Mátyás, Hajdú László, Tar Renáta, Fabó Tibor, Majorfalvi Bálint, Tóth Tibor, Ollé Erik, Bernáth Tamás, Olasz István, Bandor Éva, Jászai Mari-díjas, Molnár Xénia, Holocsy Katalin voltak.

Felvidék.ma