30145

Kassán tartotta ötödik közgyűlését a Bugár Béla vezette Most-Híd. Elsősorban munkajellegű tanácskozásról volt szó, tisztújítás nem szerepelt a közgyűlés napirendjén.

Bugár Béla értékelte és jónak, sikeresnek ítélte a párt tevékenységét az elmúlt közgyűlés óta. A kormánykoalíció jelenlegi helyzetében elsősorban az euró Állandó Stabilitási Mechanizmusához való különböző viszonyulása miatt lát feszültséget.
Rudolf Chmel kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes összefoglalta hivatala működésének legfontosabb ismérveit, kiemelt figyelmet szentelt a kisebbségi kultúrák támogatásának. Ismertette a jelenlévőkkel, hogy az új állampolgársági törvénytervezet előkészítésében is aktív szerepet vállalnak.
Vörös Péter parlamenti képviselő a Most-Híd tagságának és pártstruktúrájának alakulásáról tartott beszámolót. A párt tagjainak létszáma 4500 fő, hetven százalékuk magyar nemzetiségű.
Felszólalt a Most-Híd két minisztere, Simon Zsolt és Nagy József is. Ők elsősorban saját tárcájuk tevékenységéről adtak számot, azaz a földművelésügy, illetve a környezetvédelem alakulásáról.
A közgyűlés küldötti állásfoglalást fogadtak el az aktuálpolitikai és társadalmi kérdésekről: a 2012-es állami költségvetésről, az euróvédelmi mechanizmusról és az állampolgárságról szóló törvényről.
A Most-Híd támogatja a mentőcsomag megszavazását a szlovák parlamentben, és ellene lesz az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványnak Iveta radičovával szemben.

Felvidék.ma, sita, on