Olvasom Szűcs Dániel írását, miszerint egy Kárpát- medencei magyar újságíró találkozón Felvidéket alig, vagyis egy személy képviselte. Sajnos nemcsak nemzetközi találkozón nem vesznek részt újságíróink, de abszolút írógép mellől gyártják az ollózott cikkeiket, híreiket, mert mindezt lehetővé teszi az interneten való tallózás.
Kivéve, olykor egy – egy riport megírását . Csak a gépnél kell tölteni a kötelező nyolc órát, és minden témában otthon lesz a nem képzett újságíró is. Saját gondolata meg mindenkinek van, azt meg kommentárként megint könnyű leírni.
Elnézést ezért a sarkalatos megjegyzésekért, melyeket egyáltalán nem sértésnek szántam. Biztos megvan az okuk a sajtó képviselőinek, hogy miért nem néznek utána egy – egy eseménynek, rendezvénynek, rémhírnek, stb. Mert nincs pénz semmire, hallom a kifogásokat, autóra, telefonra, kiutazásra stb bszélik ki magukat. A divat témák meg az utcán ill. az interneten hevernek: kit gyilkoltak, meg, ütöttek el, loptak meg, tüntettek meg nem tüntettek, az erőszakok számtalan változatát megtalálja a legkisebb falutól a legnagyobb településig. Na meg a sztár sztorik! Hát azokkal meg teli van a padlás, ill. a magyar , szlovák és világsajtó. Csak ollózni tudni kell ! És hát ezt szeretik, keresik az olvasók – érvel a magát újságírónak titulált gépíró. Ja még a hazai magyar vagy szlovák politika! Hát, aki a tűzhöz közel van, az kap sajtót, aki nincs, az meg hallgasson ! S meg van oldva a hazai magyar élet minden területe, mert azért olykor olvasni egy – egy magyar faluban , politikában izgalmas eseményről.
S mindezek után minek is menne egy összmagyar sajtó- találkozóra a felvidéki újságíró ? Miről is tájékozódna, miről is tájékoztatna? Nemzeti ügyünk nem ( lehet) téma – különböző okok miatt – szlovákiai átlagos hírközlés meg létezik.
Nem bántólag írtam le gondolataim , inkább elkeseredettségből. Falvaink , városaink épülő, szépülő, felemelő , lesújtó világáról , emberi, családi gondokról, példaképekről ( akikből azért van hál’ Istennek tájainkon is), nagyszerű portrék bemutatásáról, iskoláinkról, kultúránkról, értékeinkről, iskoláinkról , eredményekről, kudarcokról, stb nem lehet olvasni az alig maradt hazai magyarul írt sajtóban. Na meg már sajtója sincs a hazai magyarságnak, sem kulturális, sem társadalmi, hogy szakmai lapokról már ne is beszéljünk. S már az emberek le is szoknak az újság olvasásról. Számítógépes olvasáshoz meg a hazai magyarság nagy része nem jut. Akkor miről is beszélünk? Hová jutottunk?
S hogy az anyaországi más érdekeltségű találkozókon a felvidéki magyarság milyen arányban képviselteti magát, hát lehetne sorolni . Több mint tíz éve járok a nyári Honismereti Akadémiára , vagy ennek ifjúsági tagozatát is évente hívják össze, sem ott , sem akár a Civil Akadémia részt vevői között egy, vagy egy személy sem képviselteti magát Felvidékről. Gyakran olvasni az ifjúsági , vagy pedagógus találkozókról , de a Kárpát- medencei fesztiválok részt vevői között sem igen találni képviseletünket, maximum egy személy egy régióból.
Fáradtság vagy fásultság? Talán mind a kettő. S valami más is hiányzik belőlünk, a nyitottság, a tenni akarás, az igényesség , és a másik iránti érdeklődés, és a másság elfogadása, a tudás , a tájékozottság utáni vágy. Mert sok esetben nem az ügy vagy a téma a fontos, hanem ki kivel ül le egy asztalhoz, s éppen ki a rendező, szervező, ki hívott meg, s még kit hívott meg, stb. De valahogy a rendezvényekkel is így vagyunk. A másik rendezvénye már nem érdekel, mert azzal éppen nincs jóban az egyik, stb. Mert valami nincs sehol!!!
D.E.
{iarelatednews articleid=”30216″}
