koalicio_2011_10

A kormánykoalíció a hétfőii maratoni tárgyalássorozat után sem jutott előbbre az euróövezeti mentőcsomag kérdésében. Újfent megegyeztek azonban abban, hogy Szlovákia utolsóként fog róla szavazni a parlamentben. Iveta Radičová kormányfő a Koalíciós Tanács ülése után azt nyilatkozta az újságírónak, hogy a többi euróövezeti tagország szempontjából rendkívül fontos Szlovákia megbízhatósága.

„A mentőcsomag kérdésében nem jutottunk megegyezésre. Megegyeztünk azonban a költségvetésben és a reformtörvényekben. Egyetértés van köztünk abban, hogy a mentőcsomagot illetően úgy fogunk eljárni, hogy az ország polgárai egyetlen centet se veszítsenek. Továbbra is érvényes a megegyezés, hogy további tárgyalásokat folytatunk még a mentőcsomagról. Attól tartok azonban, hogy a jelenlegi helyzeten, hogy a három koalíciós párttal szemben áll a negyedik, az SaS, nem lehet egykönnyen változtatni, ha egyáltalán lehet – jelentette ki Radičová.
A miniszterelnök asszony megerősítette, hogy szó volt a mentőcsomagról való szavazás és a kormánnyal szembeni bizalmi szavazás összekapcsolásáról is. „Nem veszem a vállamra a politikai instabilitás felelősségét” – hangsúlyozta. A kormányfő tájékoztatott továbbá arról is, hogy a görög kormányfő is tárgyalásra hívta, amelyre feltehetően az elkövetkező napokban kerül sor.
Richard Sulík, az SaS elnöke szerint a vita nagyon nehéz volt. „Nincs egyezség a koalíción belül. Szinte egész nap csak a mentőcsomaggal foglalkoztunk” – mondta. Véleménye szerint a parlamenti szavazásig lesz még idő és tér a tárgyalásokra. „Hogy hogyan sül el az egész, majd meglátjuk. Aztán majd ezt az egészet befejezzük. Ha ma kellene döntenünk, akkor nem lenne egyezség” – magyarázta.
A KDH elnöke, Ján Figeľ hangsúlyozta, hogy pártja számára az euro biztonsága és Szlovákia megbízhatósága nagyon fontos téma. „Három párt alapvető kérdésnek tartja ezt Szlovákia jövőbeli fejlődése szempontjából. Felajánlottuk kompromisszumokat is, hogy közös álláspontot találjunk, amelyhez el szeretnénk jutni. Az állam, egyúttal a kormány és a koalíció megbízhatóságáról van ugyanis szó – tette hozzá Figeľ.
Radičová azt is kijelentette, hogy nem fogják tovább gyötörni az állampolgárokat a koalíción belüli ellentétekkel. Hangsúlyozta azonban, hogy a kormánypártok előtt álló feladatokat nem lehet gyorsan és könnyen megoldani. „Az egyre mélyülő válság, a gazdasági helyzet megszilárdítására irányuló rendelkezések meghozatala, az euró biztonságának megtartása – mind rendkívül erős nyomást gyakorolnak a döntéseink meghozatalára és a vitáinkra is” – magyarázta.
A koalíciós partnerek a kormányfő szerint megegyeztek, hogy kötelességüknek tartják a maximális politikai stabilitás biztosítását és a reformtörvények minél hamarabbi elfogadását, hogy  Szlovákia ne veszítse el a versenyképességét.  Megjegyezte továbbá, hogy az állami költségvetésről szóló törvény az év legfontosabb törvénye, egyúttal jelzésértékű is az ország stabilitását illetően.

Felvidek.ma, SITA nyomán dé

{iarelatednews articleid=”30152″}