31209

A cseh benzinkútpiac 23−25 százalékát szeretné megszerezni a Mol-leány Slovnaft, amit az OMV vagy egy másik olajvállalat kúthálózatának felvásárlásával valósítanának meg.

Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója az E15 című cseh gazdasági napilapnak adott interjújában emellett megerősítette azt a szándékot, hogy szorosabbra fűznék a kapcsolatot a Cepro cseh hálózattal, amely EuroOil néven 200 benzinkutat működtet az országban.
A napi Gazdaság tájékoztatása szerint a rendkívül szétaprózódott cseh piacon a 25 százalékos részesedés már piaci elsőséget jelentene, hiszen a mostani éllovas, a lengyel PKN Orlen csoportjába tartozó Benzina részesedése csupán 14 százalék. Ivan Indráček, a cseh benzinkúthálózatok szövetségének elnöke hozzátette, többen is szeretnék erősíteni pozíciójukat, például a már említett PKN és az orosz Lukoil is. A cseh piacon jelenleg második OMV már korábban jelezte, mérlegeli 217 egységből álló hálózata legalább egy részének értékesítését.