31185

Fennállásának 60 esztendejét ünnepelte Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Gimnázium. Az iskola falai között a hat évtized alatt mintegy 6000 diák végezte középiskolai tanulmányait, jutott érettségihez.

A gimnázium nem csak a 60 évét ünnepelte, hanem elsősorban azt a tartalmat, amely a hat évtized mögött áll. Az elmúlt évtizedek során bizonyította, hogy országos méretben is a legszínvonalasabb iskolák között a helye.
“Kezdetben, az ötvenes évek elején nem volt könnyű a magyar iskolák helyzete, többet közülük meg is szüntettek, akadtak olyanok, amelyeket összevontak. Mi, pontosabban elődeink jól tudták és tették a dolgukat, megalapozták a környék magyar értelmiségi képzését. A jelenlegi tanárok és diákok helyes irányban kitaposott ösvényt követnek, tudják, hogy ez az igazán járható út.
Az iskolalépület kezdetben több intézménynek adott otthont, 2006-tól azonban az épület és a benne található intézmény neve megegyezik: Vámbéry Ármin Gimnázium. idén, 2011-ben végre sikerült az is, hogy a gimnázium homlokzata 53 év után új köntöst kapott, végre méltó kép fogadja az itt dolgozókat, tanulókat, a hozzánk látogató vendégeket” – tájékoztat az iskola 60 éves fennállása alkalmából kiadott évkönyvben Dr. Zirig Ferenc igazgató.
A jubileum alkalmából az iskola vezetősége a szülői szövetséggel együttműködve nagyszabású rendezvénysorozatot szervezett. Voltak tanulmányi versenyek, sportnap, kultúrműsor és végül, az Erzsébet-napi ünnepi bál, melyen több mint ötszázan vettek részt!
A hivatalos ünnepség pénteken a kultúrházban zajlott, amelyen az iskola diákjai nyújtottak színvonalas kultúrműsort. Emléklappal, ajándékkal köszöntötték az iskola nyugdíjas pedagógusait. Az ünnepségre eljöttek a megyei hivatal képviselői, köztük Tibor Mikuš megyei elnök és Kvarda József elnökhelyettes is. A megye kitüntetését Sükéné Kropitz Júliának nyújtották át, aki korábban matematika szakos tanárnőként oktatott a gimnáziumban, és szerzett az iskola hírnevének öregbítése terén elévülhetetlen érdemeket.
A különböző versenyek során kimagasló eredményeket elért tanulók minden évben Vámbéry Igazgatói Díjban részesülnek. Az emúlt  tanévben elért eredményekért Petényi Tamás országos ifjúsági sakkbajnokot méltatták. Az iskola érettségizett diákjainak többsége Szlovákia felsőoktatási intézményeiben folytatja tanulmányait, de jelentős a Magyrországon továbbtanulók száma is. Tavaly 100 diák érettségizett a gimnáziumban, közülük 94-en ma már egyetemisták, főiskolások – 79-en Szlovákiában, 20-an Magyarországon, egy diák pedig Csehországban folytatja.

Felvidék.ma, on

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/11/31185_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31185_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31185_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/11/31185_4.jpg” width=”200″ height=”106″ title=”60 éves a Vámbéry Ármin Gimnázium” }60éves a Vámbéry Ármin Gimnázium{/japopup}