A Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (ĽS-HZDS) nem tervezi, hogy a márciusi előrehozott választások előtti kampányban óriásplakátokon népszerűsítse magát. Hasonlóképpen nem hajlandó már most pénzt költeni a kampányra.

„A kampány hivatalosan csak február közepén kezdődik. Mi nem az a párt vagyunk, amelyik már most szórja a pénzt, ahogyan azt más pártok teszik. A helyzetre és a lakosság nagy részének életszínvonalára való tekintettel nem tartjuk helyesnek, hogy költséges óriásplakátokon mutassuk be magunkat olyan időkben, amikor az emberek többségének egzisztenciális problémái vannak.” – mondotta el a TASR hírügynökségnek Marián Klenko a párt országos tanácsának elnöke.

Majd hozzátette, hogy egyelőre nem tudja megmondani, mennyit tud majd a ĽS-HZDS a kampányra elkülöníteni, melynek keretében a párt képviselői a lakossággal való személyes találkozásokat és választási programjuk bemutatását tervezik. Klenko szerint programjuk három pilléren nyugszik: nemzeti, keresztény és szociális.

A párt programjában szerepel az öregségi nyugdíj minimális összegének 400 euróra történő emelése, valamint a munkanélküliség problémájának megoldása is. Ennek csökkentéséhez Klenko szerint új iparágazatok beindításával lehetne hozzájárulni. Mečiarék főleg a bio- és nanotechnológiák területén látnak lehetőségeket.

A párt nagyon fontosnak tartja a munkavállalók számának növelését az egyes régiókban, és hangsúlyozza a vállalkozók, valamint az agrárágazat nagyobb állami támogatásának szükségességét is.

(TASR, Felvidék.ma)