Büntetőfeljelentést az SaS képviselői tettek az ügyben. Állítják, hogy a dokumentum igazságtartalmát bizonyítani tudják.

A rendőrség újra megkezdte a Gorilla fedőnevű akcióról szóló, állítólagos SIS (Szlovák Információs Szolgálat) dokumentum vizsgálatát, amely a második Dzurinda (SDKÚ) kormány idején történt politikai korrupciós ügyekkel foglalkozik. Ezt Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter is megerősítette a SME napilapnak, de az iratok tartalmával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni.

„A nyilvánosságra hozott dokumentumok számos ténybeli kérdést tartalmaznak, melyeket viszonylag könnyű bizonyítani vagy cáfolni.” – tette hozzá Grendel Gábor, Lipšic szóvivője.

Az anyagok a Penta pénzügyi csoport politikába való beavatkozásáról szólnak, például Jirko Malchárek (ANO) gazdasági miniszteren keresztül. Továbbá a politikai kinevezésekről, milliós jutalékokról, vagy a rendőrség és az SIS összefonódásairól különféle érdekcsoportokkal. Az SIS a dokumentumokat nem kommentálja, a Penta pénzügyi csoport koholmánynak nevezte azokat, Malchárek az iratokkal kapcsolatban nem akar nyilatkozni.

Az országos rendőr-főkapitányság december 27-én, kedden megerősítette, hogy a Korrupció Ellenes Hivatal átvette az SaS képviselők büntetőfeljelentését. A feljelentéstevők egyike, Kamil Krnáč elmondta, hogy több forrásból is megerősítették számukra a nyilvánosságra hozott iratok hitelességét. „A múltban megkísérelték az egész ügyet a szőnyeg alá söpörni.” – állítja Krnáč. Az SaS-t közben azzal gyanúsítják, hogy honvédelmi minisztere, Ľubomír Galko politikai célokra használta fel a katonai hírszerzést.

Régebben a rendőrség már nyomozott a Gorilla ügyben. Az esetet átvette tőlük az ügyészség, aki a nyomozást megszüntette. Dobroslav Trnka, egykori főügyész december 23-án, pénteken a Markíza televíziónak elmondta, hogy a nyomozás arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az állítólagos lehallgatások átiratait tartalmazó dokumentumok nem eredetiek, „mivel nem találtak semmilyen adathordozón tárolt hangfelvételt és semmiféle feljegyzést, amely bizonyítaná, hogy melyik adathordozóról vagy az SIS melyik rendszeréből származnak az anyagok.” Trnka, kedden már nem nyilatkozott a SME napilapnak.

Az SaS Pavol Hladký képviselő szerint kérni fogja, hogy a honvédelmi bizottság tegye lehetővé az SIS átvizsgálását. Ha nem is létezik hangfelvétel, mint ahogyan azt Trnka állítja, a lehallgatások alkalmazásáról készült feljegyzéseknek Hladký szerint meg kell lenniük a titkosszolgálatnál.

A Gorilla akcióról származó titkosszolgálati információkat meg kellett kapni az akkori miniszterelnöknek Mikuláš Dzurindának és a belügyminiszternek Martin Padonak (SDKÚ). Dzurinda a kérdésekre nem válaszolt. Pado megerősítette, hogy folyamatosan kapott információkat az SIS-től, de ezekre konkrétan, mivel régen történtek, nem emlékszik. „Ha valami előkerült, azt továbbítottam az illetékes szerveknek, hogy vizsgálják ki.” – tette hozzá Pado.

Robert Kaliňák (Smer) ex-belügyminiszter megerősítette, hogy az ő hivatali ideje alatt is nyomozott már a rendőrség a Gorilla ügyben, de az ügyész ezt mindig leállította. Az anyagokban Robert Fico, a Smer elnöke is szerepel, aki hamis, választások előtti játéknak véli a dolgot.

A dokumentumokban konkrét ügyirati számok szerepelnek, amelyek alatt 2005-ben és 2006-ban a titkosszolgálat a Pozsonyi Kerületi Bíróságnál kérvényezte a lehallgatások engedélyezését. A bíróság ezt kedden se nem erősítette meg, se nem cáfolta. „Nem nyilatkozunk.” – reagált a bíróság szóvivője, Pavol Adamčiak.

Pavol Rusko, az ANO egykori elnöke, a koalícióból történt kizárás után, 2006. januárjában kijelentette, hogy a koalíció negyedik tagja a Penta lett. Most azt állítja, hogy a dokumentumokban sok olyan dolog van, ami igaz. Az anyagok egy részéhez 2009-ben jutott hozzá, de ma már nem emlékszik, hogyan.

Malchárek és a Penta kapcsolatáról már Fico is beszélt, 2006. januárjában. Az ex-miniszter erre bírósági kereset beadásával reagált. Malchárek kedden nem kívánta megmondani, hogy hogyan végződött a Fico elleni pere. „Politikáról nem kívánok nyilatkozni.” – mondotta és hasonlóképpen válaszolt a többi hozzá intézett kérdésre is.

2009. februárjában a Penta partnere, Jaroslav Haščák a SME napilapnak megerősítette, hogy Malchárek barátja és többször adott neki tanácsot, mint miniszternek is. „Soha sem titkoltam, hogy Jirkot ismerem és bizonyos dolgokban igyekeztem segíteni neki.” A politikai életből való távozás után Malchárek egy luxusvillába költözött a pozsonyi Kramáren, amely hivatalosan egy, a Penta csoporttal összefonódott cég tulajdonában volt.

Gorilla a SME egykori újságírójának, Tom Nicholsonnak az SIS egy egykori tagjával való kapcsolatáról is ír, aki állítólag az ügyre figyelmeztette az SIS ex-igazgatóját Jozef Magalát. Ezt követően elbocsátották őt. „Ez igaz.” – nyilatkozta Nicholson az SIS ügynökkel történt találkozókról.

(sme.sk, Felvidék.ma)