32091

A magyar történelmi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete nyilatkozatot adott ki a magyar nemzet védelmében Magyarországot az utóbbi időben ért támadásokkal kapcsolatban.

“Tisztelt Magyar Nemzet!
Az elmúlt hetekben, hónapokban tanúi vagyunk egy Magyarország ellen folytatott soha nem látott méreteket öltött nemzetközi támadás-sorozatnak. A világ valamennyi baloldali csoportosulása, azaz a szocialisták, neoliberálisok és a zöldek soraiba átvedlett egykori kommunisták összefogtak hazánk ellen csupán azért, mert a magyar nemzet a tavaly szabadon megválasztott polikai vezetése alatt vissza mert térni őseink ezeréves értékrendjéhez.
A magyar nemzet az 2011. április 18-án elfogadott Alaptörvényben a több évtizedes bolsevik elnyomás után végre elhatárolta magát az 1949. évi szovjet mintára készült alkotmánytól és – ha megítélésünk szerint csak részben – helyreállította az alkotmányos jogfolytonosságot. Egyben kimondta a Szent Korona, a kereszténység, az erkölcs és a család meghatározó szerepét a társadalomban. Az Alaptörvény értelmében sarkalatos törvényeket hozott az ország politikai, gazdasági, szociális és kulturális életének szabályozására.
Ezt a folyamatot egyes külföldi, főleg a financiális tőke köré csoportosult személyek nem hajlandók elviselni, mert sérti stratégiai jellegű célkitűzéseik érdekében Magyarország ellen közel egy évszázada vívott küzdelmüket. A jelenlegi magyaroszági fejlemények megakadályozására felhasználják nem csak a belföldi, hanem a külföldi politikai ellenzéket, sőt, bevetik az általuk ellenőrzött úgynevezett független sajtót és a nemzetközi szervezetek és intézetek rendelkezésre álló eszközeit is.
A Magyarország elleni nemzetközi kampány kirobbanásával szinte egyidejűleg megkezdődtek a különböző szimpátia-megnyilvánulások, hol Magyarország mellett, hol ellene, hol sajtókampány, petíció, tüntetés vagy más formában. A kezdeményezések és azok szervezői sokaságában és olykor anonimitásában már szinte el sem lehet igazodni, tulajdonképpen kik érdekeit szolgálják: a baloldalét vagy a jobboldalét, illetve a nemzetét, a kormányon lévő pártét vagy magát a miniszterelnök személyét.
A magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezete sem marad távol a ma zajló eseményektől. Kezdettől fogva figyelemmel kísérjük az anyaországi fejleményeket és a továbbiakban is szerepet kívánunk vállalni nemzetünk sorsának alakításában. Alapszabályában megfogalmazott tevékenységét viszont – másokkal ellentétben – továbbra is mindennemű politikai irányzattól és személyektől függetlenül kívánja folytatni. A Magyarországgal kapcsolatban kialakult jelenlegi bel- és külföldi helyzetben nem támogatunk sem politikai pártot, sem politikusokat. Mi az országot és a nemzetetet, azaz a SZENT KORONÁT tiszteljük és védelmezzük a „Hungaria semper libera” jelmondat jegyében.
Minden külföldi hatalom részéről megengedhetetlennek tartjuk, hogy bármilyen módon beavatkozzon Magyarország belügyeibe, legyen az a hatalom országjellegű, vagy egy európai, illetve világszervezet. Magyarország mindenkori vezetőitől elvárjuk, hogy maradéktalanul képviseljék az ország érdekeit ősi alkotmányunk értelmében, legyenek azok a képviselők jobboldaliak vagy baloldaliak (noha az utóbbiakban erősen kételkedünk).
Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy az alkotmány, illetve az alaptörvény (melyik országban hogy nevezik) minden egyes szuverén ország legfőbb jogi szabályzatát képezi. Ez a jogszabály valamennyi olyan nemzetközi megállapodás felett áll, amelyeket egy adott ország a nemzetközi jog szabályai szerint megkötött és amelyekett annak törvényhozó szerve a hazai jogrendszerében előírt módon elfogadott és ratifikált.
A fenti elvek alól nem képez kivételt sem Magyarország és az Európai Únió kölcsönös viszonya, sem pedig Magyarország Alaptörvénye és a Lisaboni Szerződés közötti viszony. Egyetlen úniós szervnek és egyetlen képviselőjének sem áll jogában megkérdőjelezni a független Magyarország alkotmányát és a 2011. január 1-től hatályba lépett alaptörvényét, illetve annak értelmében meghozott törvényeit. Minden más magatartás durva beavatkozást jelent Magyarország belügyeibe, még akkor is, ha Magyarország az Európai Únió tagja és a beavatkozást az Európai Únió követi el. Magyarország az Európai Únióba önként és szabadon lépett be, következésképpen abból önként és szabadon ki is léphet, amennyiben azt tapasztalja, hogy számára a tagság nem előnyös.
Mi, a magyar nemesi családok Nobilitas Carpathiae felvidéki civil szervezet tagjai nem feledtük el, mire esküdtek fel dicső felmenőink. Ezért Magyarország mindenkori vezetőitől elvárjuk, hogy ők is hűek maradjanak hivatalukba lépésükkor letett hivatali esküjükhöz és bátran kiálljanak a magyar nemzet védelmében minden jellegű és minden irányból jövő támadással szemben.

Ebben a törekvésben minden esetben és mindenkor élvezni fogják civil szervezetünk támogatását.
Isten óvja Magyarországot!”

Áll az Érsekújvár városában az Úr 2012-ik évében Boldogasszony havának 21-ik napján, Dr. jur. Dr.-Ing. Práznovszky Miklós, országos elnök által jegyzett közleményben, melyet megkaptak: a magyar állam intézményei, a magyar nemzet választott képviselői, a magyar politikai pártok, az arra érdemes politikusok, a köztiszteletben álló személyek, és az Európai Únió szervei és választott képviselői.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32046″}