32007

A Pozsonyi Magyar Intézet és az Esterházy János Polgári Társulás Rendszerváltás előtt és után – történelmi visszatekintés című beszélgetés-sorozatának következő vendége Pozsgay Imre majd Miroslav Kusý lesz.

Csáky Pál „Rendszerváltás előtt és után – történelmi visszatekintés közéleti beszélgetések formájában” címmel először Boross Péter magyar, majd Ján Čarnogurský szlovák volt miniszterelnökkel folytatott beszélgetést. Mindkét beszélgetés témája a bársonyos forradalom, illetve az azt megelőző és az azóta eltelt időszak eseményei. Az első beszélgetésre, amelynek Boross Péter egykori miniszterelnök volt a vendége, november 8-án valósult meg a Csemadok nagytermében (Május 1. tér 11-13.). A rendezvénysorozat második részére november 15-én került sor a Magyar Kulturális Intézet épületében, amikor is Csáky Pál Ján Čarnogurský volt szlovák kormányfőt faggatta arról, hogyan látta ő a rendszerváltás előzményeit és mindazt, ami azután történt.

2012. január 25-én 16.30 órai kezdettel a Pozsonyi Magyar Intézetben (Védcölöp út 54, Pozsony) folytatódik a “Rendszerváltás előtt és után” – történelmi visszatekintés közéleti beszélgetések formájában. Ezúttal Pozsgay Imre egyetemi tanár lesz Csáky Pál, Szlovákia volt miniszterelnök-helyettesének a vendége. 2012. február 1-én 17.00 órakor pedig Csáky Pál beszélgetőpartnere Miroslav Kusý politológus, a Charta 77 aláírója, a Comenius Egyetem volt rektora lesz. Szimultán tolmácsolást biztosítják.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31010, 30957, 31116″}