Daniel Lipšic, szlovák belügyminiszter január 19-én, Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a SIS törvényes, a szabályoknak megfelelő akciójáról volt szó. (Bővítve: az érintettek reakcióival.)

Lipšic megerősítette, hogy a 2005-2006-ban megvalósult Gorilla fedőnevű akció, melynek keretében lehallgatták a Penta pénzügyi csoport tagjai és szlovák politikusok között zajló beszélgetéseket, törvényes volt, és megfelelő engedélyek alapján a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) valósította meg. A pénzügyi csoport korrupciógyanúba keveredett, ezért volt szükség a lehallgatásokra. A lehallgatott személy Jaroslav Haščák, a Penta pénzügyi csoport egyik tulajdonosa volt.  A Gorilla-akció mintegy 70 oldalnyi lehallgatási anyaga 2011 decemberében került fel az internetre.
A belügyminiszter szerint a lehallgatásokról szabályos jelentés készült, amelyet azonban 2008 májusában a Tibor Gašpar által vezetett korrupcióelleni harccal foglalkozó hivatalban bezúztak. A szabályok szerint a dokumentumokat, miután a rendőrségnek már nem volt rá szüksége, vissza kellett volna juttatni a SIS-nek. “Nem vesztek el, szándékosan bezúzták őket!” – hangsúlyozta Lipšic.
A lehallgatások idején, 2005-ben és 2006-ban Mikuláš Dzurinda kormányozta Szlovákiát. 2008-ban, az iratok bezúzásakor már Robert Fico volt az államfő. Tibor Gašpar 2010 augusztusában távozott a korrupcióellenes hivatal éléről, miután Ficonak nem sikerült megtartania a hatalmat.
Az iratokat 2006-ban a szlovák titkosszolgálat elküldte az akkori miniszterelnöknek is, így a kormány archívumában megmaradt. Iveta Radičová jelenlegi kormányfő ezeket a dokumentumokat már átadta a különleges ügyészségnek.
Daniel Lipšic az iratok titkosságára hivatkozva, azok tartalmáról nem volt hajlandó részleteket közölni. Azt sem árulta el, hogy a kormány archívumában talált anyag és az internetre kikerült dolgok tartalmilag megegyeznek-e.

Az érintettek reakciói:
A Penta pénzügyi csoport szóvivője ismételten tagadja az őket ért vádakat. Azt állítják, hogy az anyagot manipulálták.
Robert Kaliňák elmondta, hogy a belügyminisztert nem szokták tájékoztatni arról, hogy milyen iratokat semmisítenek meg az általa vezetett tárcánál. Hangsúlyozta, az iratok megsemmisítése szigorú szabályok szerint történik, minden irat sorsa nagyon egyszerűen kinyomozható.
Tibor Gašpar visszautasítja Lipšic vádjait. Szerinte féligazságokkal dobálózik a belügyminiszter.
Mikuláš Dzurinda szerint Lipšic megbolondult. Azt állítja, hogy ő soha nem mondta, hogy milyen információkat kapott, ő erről egyszerűen nem beszél. Lipšic kijelentéseit alibistának nevezte, mivel emberei másfél év alatt semmit sem nyomoztak ki, ezért akar most a belügyminiszter mindent más nyakába zúdítani.

SITA, TASR, Felvidék.ma