32090

Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, nagyon bízik benne, hogy egy rövid pihentetés után Overdose be tud még kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe, de már csakis füves verseny jöhet szóba.

Sajnos rossz híreket kaptunk Dubajból…

Mikóczy Zoltán: Jelen pillanatban a helyzet súlyosságát még nem lehet felmérni. A bejelentéssel is azért vártunk, mert szerettünk volna mielőbb visszautazni Overdose-hoz az állatorvosával, hogy teljes bizonyosságot szerezzünk, ám Dubajba minden beutazáshoz vízum szükséges, ennek megszerzése pedig időbe telik. Már a múlt hétre is volt megvásárolt jegyünk, de a vízumot akkorra még nem kaptuk meg…

Mi történt?

Péntek 13-án, amikor mi már úton voltunk hazafelé, a reptéren ért minket a hír, hogy Overdose az aznapi, tapetán végzett fogott munka során megsérült. Ez lett volna a január 20-ára tervezett versenye előtti zárómunkája. A helyi állatorvos megvizsgálta, az ultrahangfelvételt nekünk is megküldte, ami alapján úgy tűnik, hogy ínhúzódást szenvedett. Ugyan minden nap kapjuk a híreket róla, de hangsúlyozom, teljes bizonyossággal majd csak akkor nyilatkozhatok Overdose állapotáról, miután állandó állatorvosa a helyszínen is megvizsgálhatta.

Ennek a sérülésnek van bármi köze Overdose korábbi patasérüléseihez?
Nincsen. Ez ínsérülés, aminek semmi köze a patájához. Úgy véljük, hogy maga a tapeta [mesterséges futófelület] sajátossága okozta.

Korai a kérdés, de mindenkiben felvetődik, hogy Overdose futhat-e versenyt Dubajban?
Nagyon bízunk benne, hogy egy rövid pihentetés után be tudunk kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe. Ahogy abban is, hogy a vízumot mihamarabb megkapjuk és már ezen a héten kiutazhatunk hozzá, hogy minél hamarabb bizonyosságot szerezzünk. Más EU-s országok állampolgárai, az angolok, németek, franciák csak foglalnak egy repülőjáratot, sajnos nekünk várni kell a vízumra, velünk sem tesznek kivételt…

Ha Overdose fut Dubajban…
Akkor csakis füvön!

http://www.pannoniaoverdose.hu/index.php?content=270