32125

A Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnáziumban január 15-e és február 15-e között lehet beiratkozni.

Az iskola vezetősége és alsó tagozatos pedagógusai a beíratkozási program keretén belül 2012. január 14-én Suli-bulit szervezett a jövendő kis elsősök részére. “Amíg a gyerekek szülei megismerkedtek iskolánk felszereltségével, pedagógiai programjával, pedagógusaival és eredményeivel, addig az óvodások különböző „kalandokban” vehettek részt. Iskolánk néptáncegyüttese és népi zenekara táncházba csalogatta a gyerekeket, ahol a néptánc alaplépéseivel ismerkedtek meg, majd ügyességi versenyeken vettek részt. Nem hiányzott a kézműves foglalkozás és az arcfestés sem. Akinek zumbázni volt kedve, együtt táncolhattak a tanítónénikkel. Az interaktív „varázstáblánál” – ahogy a kisiskolások nevezik – újabb meglepetésben részesültek a kis nebulók, ahol puzzle képeket raktak össze. Akinek sütni volt kedve, a tanítónénik segítségével mézecskalács tésztából formákat szaggattak ki, majd sütés után jóízűen elfogyasztották. A gyerekek minden helyszínen egy mesepecsétet kaptak, ezt összegyűjtve a tornateremben felállított hatalmas légvárban ugrálhattak kedvükre. A suli-buli sikeres rendezvény volt, ezt igazolták az elégedett szülők és a boldog gyerekek.” – számolt be a Felvidék.ma-nak az iskolabemutató napról Sirgely Andrea.
A Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium a Kassa vidéki járás legnagyobb magyar iskolája, 540 diákkal, akik 25 osztályban vannak elhelyezve. A gimnáziumban végzett diákok 80 százaléka továbbtanul egyetemen, vagy főiskolán. Tizennyolc községből járnak ide diákok. Az iskola küldetésének tartja a térségi és a helyi hagyományok megőrzését. Nem titkolt célja, hogy az ott végzett diákok az egyetem után visszamenjenek Szepsibe, és ott erősítsék a magyar közösséget. Bartók Csaba 2009-ben készített filmet az iskoláról, az iskola ének és zenekaról, alkotóműhelyeiről, az iskolán kívüli lehetőségekről. A gyerekek, pedagógusok, szülők egyaránt pozitívan vallanak az iskoláról.
A rendezvényekről készült fényképek megtekinthetők az iskola honlapján.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32107,32086,32073,32024,31980,31993,31960,31952,31928,31871,31916,31802″}