A Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái a hétvégén újabb nagyszabású akciót hajtottak végre Dél-Szlovákia több mint harminc településén. A szervezet októberben rámutatott, hogy 34 településen hiányzik a magyar nyelven feltüntetett helységnévtábla. 

Most, bő két és fél hónappal később azt vizsgálták meg, hogy a közútkezelő vállalat ígérete, a kisebbségekért felelős kormányhivatal levele, valamint az önkormányzatok reakciója után mi változott ezen a téren. Mint kiderült, gyakorlatilag semmi, az érintett táblák alá ezért kihelyeztek egy háromnyelvű feliratot, amely felhívja a törvénysértésre a figyelmet.

Alább közöljük a szervezet sajtónyilatkozatát.
„Nagyon sokszor panaszkodunk arra, hogy nincsenek meg a szükséges jogaink. Még többször arra, hogy a létező szabályozásokat sem tudjuk érvényesíteni a jó szándék hiánya és a hivatalok passzivitása miatt. Szlovákiában a kisebbségi jogok érvényesítése rengeteg kívánnivalót hagy maga után. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom már jó ideje foglalkozik a magyar helységnévtáblák hiányával azokon a településeken, ahol már évek óta törvény kötelezi erre az érintetteket, mégsem tettek az ügyben semmit.
A Táblatörvény értelmében (191/1994), Dél-Szlovákia bizonyos településein a szlovák felirat alatt kötelező lenne feltüntetni a községek nevét magyarul is, ám ezek a kékszínű táblák sok helyütt évek óta hiányoznak. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom 2011. október 23-án felmérést készített, s mint kiderült, legalább 34 település 76 magyar táblája hiányzott. Ma ez a szám 81. Ezért a mozgalom októberben levelet intézett a közútkezelőkhöz, október 26-án pedig kedvező választ is kapott a hivataltól a táblák pótlása ügyében, mely szerint „a lehető legrövidebb időn belül” pótolva lesznek a táblák.
Egy nappal a Kétnyelvű Dél-Szlovákia akciója után a kisebbségekért felelős kormányalelnöki hivatal főosztályvezetője, Juhász László úgy nyilatkozott, szintén levelet küldtek a közútkezelőnek, s mint utólag kiderült, egy nyári felmérésükben szintén hiányosságokat tapasztaltak ezen a téren. Büntetést helyeztek kilátásba, amennyiben márciusig (ami egyébként az előrehozott választások időpontja) nem pótolják az elmaradásokat.
A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái a hétvégén végigjárták az érintett falvakat, és azt tapasztalták, hogy a helyzet semmiben sem változott. Egyetlen helyen sem jelentek meg a kék táblák a szóbeli és írásbeli ígéretek ellenére, érkezzen az a hivataloktól, önkormányzatoktól, vagy a közútkezelőktől.
Aktivistáink ezért az összes tábla alá egy háromnyelvű feliratot helyeztek el, mely felhívja a figyelmet a törvénysértésre. Ez reményeink szerint az összes érintett felet, a közútkezelőt és az önkormányzatokat is haladéktalan cselekvésre készteti. A felirat a következő: „Ezen a településen a törvény értelmében kötelező feltüntetni a helység nevét a nemzeti kisebbség nyelvén is. A tábla hiánya törvénysértés!”
A táblák esete nem egyedi. Ugyanezzel az ellenállással találkozni a hivatalokban és a hatóságok részéről is, mikor ügyeinket törvényes módon, magyarul szeretnénk intézni. Közös érdekünk, hogy felhívjuk a figyelmet azokra a gyakran „átlag felettinek” titulált jogokra, melyek alkalmazását az érdektelenség és a hivatalos szervek csendes szabotálása teszi lehetetlenné.
Szlovákia akkor lesz egy jobb hely mindannyiunk számára, ha véleményünket nem csak szavakban, de tettekben is vállaljuk. Ne féljünk élni jogainkkal! A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom a jövőben is figyelemmel követi majd, miként sikerül betartani a hatóságoknak és önkormányzatoknak azokat a rendelkezéseket, melyeket a törvények szabályoznak.” – írják a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelükben. A facebookos oldalukon hamarosan megjelentetik az összes képet, Balogpádártól Nagysallón keresztül Zonctoronyig.
A akcióról készül videó ITT tekinthető meg. 

(Felvidék.ma)