tanulok

A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában nagy izgalommal várták a beiratkozás napját.

Ez a nap számunkra igen fontos esemény, mert befolyásolja nemcsak iskolánk, hanem a kassai magyarság jövőjét is. Iskolánk igazgatója, Csurkó Éva sok szeretettel köszöntötte a szülőket, nagyszülőket, az ovisokat. Megköszönte a bizalmat, hogy gyermekeik számára iskolánkat választották. Ígérte, hogy intézményünk a bizalomra igyekezni fog rászolgálni. A jövendőbeli elsőskék – akik főleg a Zsizska- és a Szádellő utcai óvodákból érkeztek, versikékkel és dalocskákkal mutatkoztak be. Majd elvonultak „Hétpróbázni” a Borsos Kornélia és Tóth Erzsébet tanító nénikkel, ami főleg ismerkedési és kapcsolattartási játékokból állt.
A szülők addig elintézték a beíratással kapcsolatos teendőket, majd az iskola igazgatója elmondta, hogy városunkban a magyar oktatás nagy múltra tekint vissza. Intézményünk ezekből a történelmi gyökerekből táplálkozik, és regionális jellegét szem előtt tartva felkínálja a nagyváros tudományos és kulturális lehetőségeit.
Névadónk, Márai Sándor üzenetét követjük küldetésnyilatkozatunkban is: És neveld lelkedet kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb…Maradj mértéktartó és igényes…
A szülővárosába idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra az ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.
A mi iskolánk, a Márai által emlegetett igényességet és biztonságot szeretné nyújtani diákjainak. Sok diák jár az iskolába a város vonzáskörzetébe tartozó vidéki településről, sőt magyarországi településekről is, talán ez is bizonyítja, hogy nálunk tanulóink megkapják az igényességet és a biztonságot.
Az iskola a város központjában található. Épületünk előtt áll meg a villamos, a gyerekek biztonságos közlekedése miatt nem elhanyagolható tény. Barátságos iskolai légkör, családias hangulat várja a diákokat, a szülők és pedagógusok között kitűnő együttműködés alakult ki. A szaktantermek felszereltsége kiváló, gazdag könyvtárral rendelkezik az iskola. A diákok rendszeres színházlátogatásokon vesznek részt, gyakran szerepelnek a Thália színpadán, mint gyermekszereplők, kiváló szakköri tevékenység zajlik az iskolán. A gyerekek városi, országos és nemzetközi versenyeken vesznek részt.
Az intézmény támogatói a Bethlen Gábor Alapítvány, a Rákóczi Szövetség, a Talentum Cassoviensis Alapítvány, valamint a Hunfalvi János Polgári Társulás.
Kassán a Márai Sándor Magyar Tanátási Nyelvű Alapiskolába 23 gyereket írattak be.

Tóth Mónika, Felvidék.ma