32550

Szlovákia soha nem állt olyan jól gazdaságilag, mint jelenleg.” – állítja Ján Figeľ, a kereszténydemokraták vezére.

Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke nem veszi túl komolyan Ján Slota nemzeti pártvezér azon meggyőződését, hogy az euró bukásra van ítélve és Szlovákia feleslegesen öli bele energiáit és javait annak megmentésébe.

„Az eurót meg lehet és meg kell menteni. És ezt nem csak én mondom, hanem Németország, Franciaország és az európai országok többsége, amelyek készek is saját közös valutát megmenteni.” – hangsúlyozta Figeľ. „Nekünk sincsen jobb valutánk, és az, hogy Görögország a szervezet beteg része, nem jogosít fel minket arra, hogy ne tegyünk semmit az euró stabilitása és hitelessége érdekében.” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a KDH elnöke.

Elutasította továbbá Richard Sulík SaS elnök Dávidhoz való hasonlítását, aki egymaga állt ki az európai kormányok egységfrontjával szemben, amikor az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz bővítéséről volt szó. „Ez a példa nem ül. Inkább Európa volt Dávid, a globális pénzügyi hatalommal szemben, mivel nyugodtan össze tudott fogni a cél érdekében.” – jelentette ki Figeľ.

„Én ezt hatalmas hozzájárulásnak tekintem a béke, stabilitás és jólét megőrzéséhez Európában. Ha ezt valaki nem látja, akkor nem érti miről is szól Európa. Ez nem a közös valutáról vagy pénzügyekről és üzletekről szól, hanem az együttélésről, arról, hogy az európai nemzetek ebben a stabilitásban kibontakoztathatják egyéni vagy közös érdekeiket. Szlovákia soha nem állt olyan jól gazdaságilag, mint jelenleg.” – tette hozzá a kereszténydemokraták vezére.

„Mi kitartunk álláspontunk mellett, hogy eurózóna azért halott, mert fenntarthatatlan.” – jelentette ki február 14-én a TASR hírügynökségnek Ján Slota, azzal, hogy a nemzetiek ellenszenve az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz bővítésével szemben más tőről fakad, mint az SaS-é. „De mindenképpen hangsúlyozni szeretném, hogy az SaS-el nem volt semmilyen megállapodásunk arról, hogy nem támogatjuk az euró-mentőcsomagot. Mi őszintén akarjuk a szlovák nemzet és a szlovák államiság túlélését. Az állandó euró-védőgát egyértelműen az európai szuperállam létrejöttét jelenti. De akkor sem segít. A görög útra rálép Portugália, Spanyolország és lehet, hogy Olaszország is. És ez az eurózóna szétesését fogja jelenteni.” – tette hozzá Slota.

(Felvidék.ma)