33036

Vasárnap délután Krasznahorkán tartott mintegy 500 fős tömeg  előtt tüntetést a szélsőséges Marián Kotleba Mi Szlovákiánk – Néppártja.

A tüntetés közterületen való megtartására nem volt engedélyük, ezért magánterületre szervezték meg. A rendőrség élénk figyelemmel kísérte a mozgósítást, több tucatnyi rendőr érkezett a faluba.
A korábban betiltott “Szlovák Testvériség” szervezet vezetőjeként megismert Kotleba a krasznahorkai tűzvészt használta ki arra, hogy felhívja a társadalom figyelmét, hogy Szlovákiában olyan csoport él és tevékenykedik, amelynek nemhogy kötelességei nincsenek, hanem még büntetőjogi felelősségre vonással sem szembesül, ennek ellenére fokozatos jogbővítést élveznek. Kotleba “aszociális parazitáknak” nevezte őket. A vár felgyújtásának is részesei, azonban annak helyreállításához már semmilyen formában nem járulnak hozzá.
Kotleba szerint ezért igazságtalan, indokolatlan a krasznahorkai vár felújítására indított gyűjtések többsége is, mivel csak azok adakoznak, akik nem tehetnek a katasztrófáról.
Mint ismeretes, Krasznahorka vára annak következtében gyulladt meg, hogy roma származású gyerekek tűzzel játszottak. Kotleba azt tervezi, hogy megvásárolja Krasznahorka azon telkeit, ahol illegális roma telepek állnak, és utalt arra, hogy ezeket a lakóhelyeket felszámolná.
Kotleba a tüntetés résztvevőit egy sétára hívta az említett telkek megtekintésére, ezt azonban a rendőrség megakadályozta.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33019″}