32667

 Csaknem háromezer magyarországi középiskolás utazhat március 15-én valamely határon túli településre és ünnepelhet ott élő magyar diáktársaival, a Rákóczi Szövetség támogatásával. Felvidékre harmincegy iskola érkezik.

A Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programja keretében 74 középiskola pályázott Kárpát-medencei utazási támogatásért. A Szövetség valamennyi pályázatot pozitívan bírálta el, ennek értelmében közel 3000 magyarországi diák utazhat március 15-én valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet közösen ott élő diáktársaival. Az utazó iskolák közül március 15-én 32-en utaznak Erdélybe, 31-en Felvidékre, 5 iskola utazik Délvidékre, 3 iskola Kárpátaljára, 2 iskola Szlovéniába és egy iskola látogat Horvátországba.

A pályázat feltétele volt, hogy egy Kárpát-medencei határon túli település magyar középiskolájához látogasson a magyarországi középiskolás utazó csoport és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánlott fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segített a fogadó iskola közvetítésében. – közölte a Felvidék.ma-val Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség titkára.

1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség magyarországi középiskolások számára, azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence valamely határon túli településére utazzanak és az ottani magyar társaikkal közösen ünnepeljenek. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A pályázatra bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett.

Felvidék.ma