komarom-erzsebet-hid

Újszerű történelmi vetélkedőt rendez az Észak- és Dél-Komáromban, de egy történelmi városban élő középiskolások számára az Endresz Csoport, a Jókai Mór Városi Könyvtár és a Klapka György Múzeum.

A Komárom 1938-1945 címet viselő helytörténeti vetélkedőnek március 28-án a Polgármesteri Hivatal díszterme ad otthont. Az eseményt a Komáromi Városi Televízió élőben közvetíti 16.30 órai kezdettel.

A határ két oldalán működő középiskolák csapatai vesznek részt a lexikális tudást és kutatómunkát egyaránt igénylő megmérettetésben. A szervezők választása nem véletlenül esett az 1938-as első bécsi döntés és a második világháború vége közötti időszakra. Közös közigazgatás alatt közös történelme volt ismét a két városrésznek. Jó volna, ha a komáromiak, akár a szlovák nemzetiségűek is minél többet megtudnának arról a városról ahol élnek, értékelnék, hogy egy nagy hagyományokkal rendelkező, történelmi város polgárai. A vetélkedőn keresztül a fiatalabb korosztály is mélyrehatóbban megismerkedhet azzal az időszakkal, mely nagymértékben befolyásolta Komárom történelmének további alakulását.

A vetélkedő fő célja az aktuálpolitikától mentes helytörténeti ismeretterjesztés és a komáromi polgártudat erősítése. A történelem kereke két országhoz sodorta az egy várost. Ennek következtében páratlanul újszerű, határon átnyúló, rendhagyó helytörténeti verseny résztvevői lehetnek a középiskolások. A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a szakmaiságra, kiváló, pártatlan szaktekintélyekből álló zsűri értékeli majd a hallottakat. Elfogadta a felkérést Dr. Raffay Ernő történész, egyetemi tanár, Dr. Simon Attila történész, a Selye János Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, Mácza Mihály történész, a komáromi Duna Menti Múzeum muzeológusa, Miszlay Zsolt történész, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főmuzeológusa, Számadó Emese régész-történész, a Klapka György Múzeum igazgatója és György Károlyné tanár-könyvtáros, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója. A kezdeményezést sikeres megvalósításához több helyi vállalkozás, vállalkozó hozzájárul, így a szervezők elképzelése szerint az alapos és időigényes felkészülést igénylő versenyen résztvevő diákok és felkészítő tanáraik értékes díjakat kapnak majd.”

A rendezvény védnöke: Turi Bálint Komárom Város sportért és kultúráért felelős alpolgármestere.

Felvidék.ma