farkas ivan 450 15

Politikailag ugyan egyszínű Robert Fico új kormánya, azonban több erős pénzügyi, gazdasági csoporthoz közel álló személy is kormánytaggá vált, e tekintetben tehát elég „színes a kép”.

Érdekes lesz megfigyelni, hogy a Smer populista – lássuk be: népnek tetsző – választási programjának teljesítését, vagy a pénzügyi, gazdasági csoportok érdekeinek képviseletét fogja-e szem előtt tartani a kormány.
Az új pénzügyminiszter mindenesetre elsőként azt jelentette be, hogy tarthatatlan lesz az államháztartás idei hiánycélja, Szlovákia az évet a tervezettnél magasabb deficittel fogja zárni. Ez előrevetíti az indokolatlanul költekező pénzügyi és költségvetési politikát, a 2006 és 2010 közötti kormányzati időszak folytatását. Várható ugyan a bankadó növelése, amely az MKP programjában is szerepel, de ennek csak akkor van értelme, ha olyan intézkedésekkel párosul, amelyek lehetetlenné teszik terhek áthárítását az ügyfelekre. Felmerült a pénzügyi tranzakciók megadóztatása, amit ugyancsak üdvözlünk, de kérdés, lesz-e bátorsága a Smernek megvalósítani az ötletet.
A közlekedési miniszter nem jó hírrel mutatkozott be. Bejelentette: késni fog az autópálya-építés. Mi azonban arra leszünk kíváncsiak, mely autópályák és gyorsforgalmi utak kerülnek a prioritások közé, vajon fontos-e számukra az R7 és R2 déli gyorsforgalmi út? Szakmai körökben felmerült 4-5 vasúti szárnyvonal megszüntetése, köztük a Csata – Ipolyság-vonal felszámolása. Tiltakozunk e tervezet ellen, itt fenn kell tartani a vasúti személyszállítást! Azon fáradozzon inkább a kormány, hogy megvalósuljon az első Fico-kormány terve, mely szerint 2013-14-ben megyei hatáskörbe kerülnek a regionális vasútvonalak.
Érdemes lesz azt is figyelni, mit kezd az új kormány a magas inflációval és munkanélküliséggel, hiszen a kampányban ezt is élesen bírálta Fico és csapata. Erről eddig egyetlen nyilatkozat sem hangzott el.

Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke