kalinak robert 03

Robert Kaliňák belügyminiszter már megkapta a rendőrségtől a  Gorilla-ügyről szóló harminc oldalas dokumentumot. 

„Szívesen áttanulmányoznám az alapjelentést, találkoznék a nyomozócsapattal, hogy tájékoztassanak a nyomozással kapcsolatos igényeikről, és szeretném, ha tovább dolgoznának, és a Speciális Ügyészség irányítása alatt felderítenék az ügyet” – nyilatkozta Kaliňák, aki úgy véli, a csapatnak sikerül kiraknia a mozaikot, s kiderül, „mi is az igazság”- mondta. Azzal a kérdéssel kapcsolatban azonban, hogy elítélnek-e valakit az ügyben, már nem annyira bizakodó. „Az igazság és az ítélet között hosszú az út.” – reagált.
Dušan Kováčik, az ügyet felügyelő speciális ügyész azt állítja, a nyomozás több évig tartó munka, nem csupán három hónapos folyamat. Ennyi idő telt el ugyanis az állítólagos titkosszolgálati ügyirat világhálón való megjelenése óta. „Elindították a bűnvádi eljárást korrupció bűncselekménye ügyében. A kenőpénzek a privatizáció folyamatából származtak” – nyilatkozta Kováčik, aki szerint egy ilyen dolgot utólag bebizonyítani nem olyan könnyű, mint amikor a rendőrség tetten éri a gyanúsítottakat a pénz átadása közben, amit videofelvételre rögzítettek.
A rendőrség eddig még nem hallgatta ki Peter Holúbek volt titkosszolgálati tisztet sem, akinek a lakásából a Vazov utcai konspirációs lakás lehallgatása történt. „A rendőrség abból indul ki, hogy az ez igaz” – mondta az ügyiratról Kaliňák. Kováčik azt állítja, nincs értelme Holúbeket kihallgatni a részinformációkhoz, és minden pillanatban kihallgatásra berendelni. Állítólag majd akkor hallgatják ki, ha minden információt begyűjtöttek.

Felvidék.ma