radicova-iveta09

 A volt kormányfő az SDKÚ központi irodájába küldött levéllel lépett ki a pártból.

A SME napilap információ szerint Iveta Radičová már nem látja értelmét, hogy részt vegyen az SDKÚ május 19-én esedékes kongresszusán. Korábban azt jelezte, hogy itt lép majd ki. „A kormány bukása után közöltem, hogy távozok a politikából, s ez érvényes is” – nyilatkozta, miközben elmondta, hogy nem kívánja meglátogatni sem két hét múlva a pártkongresszust. S nem tette le a három jelölt: Lucia Žitňanská, Pavol Frešo és Viliam Novotný egyike mellett sem a voksot. “Az egyetlen lehetőség – egy második esélyt, és egy új startvonal” – mondta. Hozzátette, hogy a pártnak új jövőképre van szüksége.

Felvidék.ma