33945

A Szlovák Államvasutak elutasító választ küldött a Fontos vagy! mozgalom áprilisi levelére, melyben a komáromi vasútállomás magyar feliratainak hiányára hívták fel a figyelmet és kérték a hiányosságok pótlását. Úgy tűnik, nekik mi nem vagyunk fontosak.

Míg a RegioJet társaság megtette az első kis lépéseket a Pozsony-Komárom vasútvonal kétnyelvűsítése érdekében, addig a Szlovák Államvasutak elutasította a probléma kezelését. A Fontos vagy! mozgalom Facebook oldalán ez olvasható:

“Megjött az állami vasúti társaság válasza. Kérelmünket elutasították. Három pontban indokolták a döntésüket: 1.) a vasúti törvény értelmében egy megálló nevének megváltoztatását az “Úrad pre reguláciu železničnej dopravy” nevű hivatal végezheti el, ők azonban nem rendelkeznek olyan jogkörrel, mely lehetővé tenné az adott település magyar megnevezésének kihelyezését. 2.) A vasúti pályaudvarok és megállók megjelölését egy műszaki szabvány írja elő (TNŽ), mely azonban nem ismeri az ország területén elő többi nemzetiség nyelvét. 3.) A vasúti pályaudvarok és megállók nevei nem egyenlők az adott város vagy település megnevezésével, sok esetben el is térnek azoktól. Ezen kívül a vasúti épületeken/épületekben elhelyezett utastájékoztatókért (a menetrendet kivéve) az üzemeltetők felelősek, úgy mint a “Železničná spoločnosť Slovensko” nevű társaság, vagy egyéb vasúti magántársaságok (pl. Regiojet).”

Fontos vagy! mozgalom, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33900,33541,30707″}