freso pavol

Új elnököt választott a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt. Pavol Frešót 242-en támogatták, míg riválisát, Lucia Žitňanskát 154-en. Nyolc szavazat érvénytelen volt.

“Ez hatalmas kötelezettség számomra” – mondta Frešo megválasztása után. Az új elnök szerényen fogadta az irányába kinyilvánított bizalmat. Hangsúlyozta, hogy a verseny véget ért, a párt minden tagjának az elnöke és azt akarja, hogy az SDKÚ-DS egységes legyen.

A szavazáskor alulmaradt Lucia Žitňanská elfogadta a többség döntését. Megköszönte mindenkinek, aki rá adta le szavazatát. “Az a fontos, hogy a mai naptól kezdve ne magunkkal foglalkozzunk, hanem elkezdjük megoldani Szlovákia lakosainak problémáit” – nyilatkozta Žitňanská. A képviselőnő elutasította, hogy csalódott lenne az eredmény miatt, inkább drukkol Frešónak, hogy meg tudja szólítani a választókat.

Az elnöki pozícióból távozó Mikuláš Dzurinda már pénteken kiköltözött irodájából, hogy a szombaton megválasztott elnök mihamarabb elfoglalhassa helyét.

Az új elnök, Pavol Frešo 1969. április 21-én született Pozsonyban. A Szlovák Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki, majd a Közgazdasági Egyetemen alapszintű diplomát. 2006-tól parlamenti képviselő, 2009-től Pozsony megye elnöke. Nős, három gyermeke van.

SITA nyomán Felvidék.ma