33743

1938 és 1939 feszültségekkel terhelt és jelentős változásokkal járó évek voltak Közép-Európa lakói számára. Az első világháborút lezáró békeszerződések óta felhalmozódó problémák olyan erővel törtek ekkor a felszínre, hogy az egész térséget megrengették és Csehszlovákiát is magukkal sodorták.
Az ország bukásához vezető események Szlovákia háromnyelvű és háromnevű fővárosa, Bratislava-Pressburg-Pozsony sorsára ugyancsak rányomták a bélyegüket. Az addig többnyire békésen egymás mellett élő etnikumok között kiéleződtek az ellentétek, és megkezdődött a küzdelem a város fölötti uralomért.
A könyv 1938 tavaszától, a községi választásoktól 1939 nyaráig, az önálló szlovák állam alkotmányának elfogadásáig tartó, alig több mint egy év eseményeit tekinti át. Azt a másfél évet, amely a pozsonyi magyarok számára még 1918-1920-nál is nagyobb megrázkódtatással járt. Akkor egy ország, most Pozsony veszett el a számukra. A város ekkor tette meg az első lépéseket afelé, hogy addigi multietnikus és toleráns jellegét elveszítse.
A könyv azt a másfél évet tekinti át, amely a pozsonyi magyarok számára még 1918-1920-nál is nagyobb megrázkódtatással járt. Akkor egy ország, most Pozsony veszett el a számukra. A város ekkor tette meg az első lépéseket afelé, hogy addigi multietnikus és toleráns jellegét elveszítse.

Kiadta a Pesti Kalligram Kft., Terjedelem: 164 oldal, puhatáblás, ragasztókötött

***
Felvidék.ma