34179

Június 1-3 között a magyarországi keresztény közösségek szervezésében nagyszabású evangelizációra kerül sor Franklin Graham amerikai evangelizátor közreműködésével Budapesten.

A háromnapos, ingyenes rendezvényen, melynek a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont, pop- és rockzenekarok is fellépnek. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház támogatásával is megvalósuló rendezvényre hat autóbusz indul Szlovákiából. Pénteken Szentpéterről a baptisták szervezésében, szombaton egy-egy autóbusz a zempléni és az abaúj-tornai egyházmegyéből, valamint Komáromból a Firesz jóvoltából. A rendezvényre vasárnap a zempléni és a komáromi egyházmegyéből megy szervezett autóbusz.
A rendszerváltás óta hatalmas előrelépést tettek Magyarországon a keresztény lelkészek, gyülekezeti vezetők a jó hír terjesztésében, több templom, gyülekezeti ház épült, egyre szélesebb körben lehet terjeszteni az evangéliumot. Évről évre egyre többen döntenek Jézus Krisztus mellett. Az erős alapokon álló egyházak már a jövőbe tekintenek, és együttes erővel imádkozzák Jábec imáját: „Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért. (1. Krónika 4:10) Magyarország vezető egyházai összefogtak, és meghívták Franklin Graham evangelistát, igehirdetőt, hogy Budapesten is hirdesse Jézus Krisztus evangéliumát. A Billy Graham Evangelizációs Társaság elfogadta a meghívást.
Franklin Graham járt már Magyarországon édesapjával, Billy Graham-mel. Megtiszteltetésnek érzi, hogy személyesen is hirdetheti a jó hírt Budapesten. Örömmel hallgatja a magyarországi beszámolókat, amelyek szerint a különböző keresztény felekezetek, teológiai nézetkülönbségeiket félretéve közösen készülnek a Reménység Fesztiválra. Franklin Graham gyakran idézi édesapja szavait. „Az evangelizációk előkészületekor három dologra van szükség: imára, imára, és imára.”
A rendezvény mindhárom napján lehetőség lesz arra, hogy lelki tanácsadásban részesüljenek azok, akik a reménység valódi forrását keresik. Ezer főből álló tanácsadói szolgálat felállításán dolgozik a Reménység Fesztivál Iroda számos önkéntessel. A zenei programok részét képezi a szintén ezer tagot számláló kórus is. Világhírű keresztény előadók (mint például Michael W. Smith, Ernie Haase és a Signature Sound, Parachute Band, Casting Crowns) is segítik a közös cél elérését, eleget téve Jézus Krisztus megbízatásának: „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket.” Máté 28:19

Reformata, Felvidék.ma