simon-zsolt03

Az állami erdőgazdálkodási vállalat volt vezetőjének Simon Zsolt ex-agrárminiszter (Most-Híd) 40 ezer eurós jutalmat hagyott jóvá.

Erről Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter tájékoztatta a nyilvánosságot. Az állami erdőgazdálkodási vállalat volt vezetője, Viszlai Igor tavalyi munkájáért kapja a 40 ezer eurót (1,2 millió korona). Jahnátek nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy a vállalat vitatható módon, egy nappal a választás előtt adott el egy vadászterületet. Az új igazgató, aki pályázat újtán kerül majd az állami erdőgazdálkodási vállalat élére, Jahnátek szerint már nem számíthat ilyen jutalmakra, a vállalat sikere ugyanis nem az igazgatóé, hanem az egész vállalaté.

A Sita hírügynökség tájékoztatása szerint Simon úgy véli, Viszlai még így is kevesebbet kapott, mint amennyit megérdemelt volna. Viszlai vezetése alatt az állami cég a 2009-es 322 ezer eurós nyereséget követően 2011-ben már 18,6 milliós hasznot könyvelhetett el, Viszlai ennek csak 0,2 százalékát kapta.