Rangoon nevével a műveltebb magyar először minden bizonnyal Rejtő Jenő Az elveszett cirkáló című klasszikusában találkozott. Ahogy Piszkos Fred ellopta Őfelsége Radzeer nevű cirkálóját, azt tanítani lehetne minden valamire való tengerészeti akadémián.
Apáink nagyjából ennyit tudhattak Délkelet-Ázsiáról. Meg az is rögzülhetett bennük, hogy az ott a harmadik világ, amely pompás volt kultúrája ellenére száz év előtti gyarmati viszonyaiban igencsak elmaradott Európához képest.
S most mit olvasok?
A Mianmari Államszövetség Köztársasága kormánya felszólítja az ottani ellenzék vezérét, hogy nemzetközi megnyilvánulásaiban használja az ország hivatalos megnevezését, s ne a régi, megváltoztatott Burma nevet.
A „büszke” európai először is elsiklik e fölött a hír fölött: kinek érdekes ez? Az a pár százalék pedig, amelyik mégis csak felfigyel rá, nem érti a hírt.
Nos, mit üzen a lenézett Délkelet-Ázsia a beképzelt európaiaknak?
A burmai nyelv és kultúra azután vált dominánssá az Indokínai félsziget nyugati részén, hogy elődeik ott 1050-ben megalapították a hires Pagan Birodalmat. Hosszú és bonyolult történelmük 1948-ig tartó brit gyarmati státusba, majd fél évszázadig tartó katonai diktatúrába torkollott. A tábornokok 1989-ben úgy döntöttek, tekintettel arra, hogy a burmaiak a lakosságnak csupán a 68 százalékát alkotják, megváltoztatják az ország nevét, amely Burma helyett Mianmari Államszövetség Köztársasága lesz.
Nincs itt tér arra, hogy elemezzük a döntés összefüggéseit, inkább a jelenség a fontos: a jobbára az Amerikai Egyesült Államokban végzett tábornokok a hivatalos indoklás szerint úgy látták helyesnek, ha – tekintettel az országot alkotó 32 százaléknyi kisebbségre – megváltoztatják az ország nevét úgy, hogy az ne a domináns nemzeti többség nevét viselje.
Ezt egyébként nacionalista burmai ellenzék nem akarja elismerni.
A büszke Európai Unióban is csupán néhány ország van, amely hivatalosan is több nyelven jeleniti meg magát (Belgium klasszikusan ismert három nyelvű közösség, de szép példa Finnország is, amely a 6 százaléknyi svéd kisebbség miatt hivatalosan is mindkét nyelven prezentálja magát). Olyan azonban nincs, hogy bármely ország kisebbségi közösségei miatt feladta volna történelmi nevét, s egy új, mesterséges nevet vett volna fel azért, mert az egyformán elfogadható az országot alkotó minden közösség számára. (El tud valaki képzelni olyat, hogy tekintettel az országot alkotó mintegy 20 százaléknyi kisebbségi közösségekre Szlovákiában megváltoztatnák az ország nevét egy semleges fantázianévre, hogy azt egyformán közelinek érezhesse az ország minden polgára?)
2010 után, amikor jobbára a volt tábornokokból álló polgári vezetés átvette a hatalmat, a mianmari kontinuitás folytatódik. Ez azért fontos üzenet, hiszen minden ország nevének lényegi megváltoztatása innováció, melynek történelmi jelentőségű üzenete van (pl. Oszmán Birodalomból Török Köztársaság).
A mianmari példára is érdemes talán odafigyelni.
Csáky Pál
