35052

Gyetvai Zoltán felvidéki fotográfus „Régi idő” című kiállítása a barát és pályatárs, Agócs Gergely (népzenész, népzenegyűjtő) felvidéki hangi leletmentő munkájának vizuális lenyomata. Kiállítására az Ördögkatlan Fesztivál keretében került sor.

Augusztus 2-án, csütörtök délután a Kovács Udvarház verandája hűvösebb, mint a Kisharsányi templom. Ha egy kiállítóterem falain látnám Gyetvai Zoltán fotóit, ilyen házat, ilyen szobákat képzelnék alakjai mögé. És sokkal nagyobb csendet. Két képen mintha önmagával nézne szembe a ház: a repedések, az omló vakolat, az ablakkeretekről hámló festék. A deszkák erezete, mint barázdák az arcon – írja a tárlatról Barta Zita. Majd így folytatja: Először úgy éreztem szomorúság van itt benn és magány. Szlovákiai öregek? A közeli, fekete-fehér portrék alatt nincsenek nevek, évszámok, helyek. Ismerősök? Idegenek? Nem veszik tudomásul, hogy valaki az arcukat figyeli. Később látom meg a mosolyt, a nevetést. Megbújik a ráncok között.
„Hogy fékezzük az idő múlását, kimerevítünk egyre több, tűnő pillanatot”- írja Agócs Gergely a barátja képei elé. Szeretünk mosolygó arcokra emlékezni. Utoljára veszem észre a zenét. Amikor hangszer van a kézben, megszűnik a mozdulatlanság. Ezeken a fotókon is egyedül van a zenész, de körülötte érezni lehet a többieket: akiknek játszik, akik hallgatják.
Magamban ívvé rendezem a képeket: a pusztuló, ember nélküli tájtól a szoborszerű mozdulatlanságon át a zenét idéző hangszeres portrékig. Jó volna látni itt néhányat Gyetvai táncház-fotói közül, hogy a hangból mozdulat szülessen, a nyugalomból egy kis nyugtalanság. Hogy a régi idő belefolyjon az újba. Így valamiféle muzeális tárgy lesz, lenyomat, amitől távolodunk. Ki az, aki emlékszik? Mikor kezdünk felejteni? Kinn az udvar tele van nyüzsgéssel, színnel. Hogy fékezzük az idő múlását? – teszi fel a költői kérdéseket Barta Zita.
A Régi idő fotókiállításon nem egyszerű képi kiegészítésről vagy ethno fotográfiákról van szó, hanem a múló idő vagy ahogy Gyetvai Zoltán hívja „régi idő” rendkívül míves megörökítéséről, de ami még fontosabb: átlényegítéséről… „Hiszen mi az idő? A tudat aspektusa, aminek segítségével rendszerbe szedjük emlékeinket? Talán, lehet, elképzelhető. Hérakleitosz folyó-metaforájában a pillanat az idő folyóján hajózó történés. Van értelme megállítani ezt a hömpölygő, örvénylő folyamot? Sokszor ez jut eszembe, mikor beállítom a fényképezőgépemen a megvilágítási időt és exponálok. A képről aztán visszanéz rám az elmúlt öreg pillanat, a régi idő” – vallja Gyetvai Zoltán.
Gyetvai Zoltán 1966-ban született Füleken, Nógrád és Gömör határán, a mai Szlovákiában. Jelenleg családjával Losoncon él. Tizenéves korától foglalkozik fotográfiával. Gyermekként kedves pillanataiban szívesen megállította volna az időt. Olyan szerkezetet szeretett volna bírni, birtokolni, amivel ez lehetséges. Azóta is sokat gondolkodik az időn és időtlenségen.

Az augusztus 1-6-e között 21 szépirodalmi program mellett 111 koncerttel és több mint 80 színházi előadással várja az Ördögkatlan Fesztivál az érdeklődőket Nagyharsányban, Kisharsányban és Palkonyán.

Fotó: Tóth-Simon Márió
Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34675″}