Nagyszabású rendezvénysorozatra került sor az elmúlt hét végén Hídvégardóban, ahol tudományos Trianon-konferenciát szerveztek, és megtartják a háromnapos I. Hídi Vásárt is. A rendezvénysorozatnak felvidéki szereplői is voltak.
A tornai volt határátkelőtől mindössze ezer méterre fekvő település mintapélda lehetne minden község számára a határ mindkét oldalán. A község polgármestere Matusz Tamás huszonöt éve lett a község első embere s azóta jó gazda módjára sáfárkodott az előteremtett javakkal. Ez meg is látszik a községen, hiszen páratlan rendezettségű és szépségű, bár természeti adottságai semmiben sem különböznek a Bódva part többi településétől. A községben szívesen vesznek házat, építkeznek és települnek be a határ másik oldaláról. A község elöljárói fontosnak tartják a jó partneri kapcsolatokat a Bódva-völgy többi településével.
A négynapos rendezvény péntek délelőtt kezdődött a Tudományos Trianoni Konferencia című tanácskozással. A konferenciát Matusz Tamás nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Elek Sándor vezetésével megkezdődött a tanácskozás. A konferencián a következő, előadók előadásai hangzottak el: Hevesi Attila, Dövényi Zoltán, Molnár Judit, Gadócziné Fekete Éva, Szabó Pál Csaba, Rémiás Tibor, Hámori Péter, Koleszár Krisztián, Szakács Lajos, a felvidéki Mihályi Molnár László (előadása alább olvasható), Kovácsné Szigeti Klára, Hadobás Sándor, Merényi József, Berkesi Sándor és Csáki Csongor. Az előadások többek közt a következő témaköröket érintették: Trianon előzményei a magyar nemzetiségi politikában, a határ megállapító bizottság tevékenysége a magyar szlovák határ mentén, a visszacsatolt települések társadalma 1938-1941, Trianon katonai vonatkozásai, Trianon hatásai a Felvidéki magyarok életére és történelmére, a középiskolai történelem tankönyvek Trianon-képe, a magyar-szlovák határvidék népesség és településföldrajzi sajátosságai, határon átnyúló kapcsolatok Sajó, Hernád és Bodrogköz térségében. A tanácskozás a Trianon kiállítás megtekintésével és a hídvégardói Trianon emlékmű megkoszorúzásával ért véget, ahol ünnepi beszédet Csoltkó Jenő a Csemadok Kassa-környéke Választmányának elnöke és Szabó Pál Csaba a Várpalotai Trianon Múzeum igazgatója mondott. Csoltkó Jenő beszédében elemezte a felvidéki magyarság helyzetét a Trianon utáni években, érintette a visszacsatolás utáni helyzetet a második világháborút követő kitelepítéseket és a Beneš-dekrétumokat. Beszélt a Csemadok szerepéről az elmúlt rendszerben, végül konstatálta, hogy igazi rendszerváltásra nem került sor, valamint azt is, hogy a felvidéki magyarság jelenleg is nehéz helyzetben van, lásd a Malina Hedvig ügyet, s hogy mindent önmagunknak kell kiharcolnunk. A rendezvénysorozat első napja a Debreceni Református Kollégium Kántusának koncertjével zárult.
A négynapos rendezvény keretén belül számos érdekes program valósult meg, többek közt kézműves kirakodó vásár, hídvégardóiak és a határmenti vállalkozók találkozója, Vladár László festőművész kiállításának megnyitója, valamint két felújított községi létesítmény és a História Völgy Kapu átadása. A számos magyarországi szereplő mellet több felvidéki is gazdagította a két nap programját. Műsort adtak a Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium diákjai a Szepsi Asszonykórus, Makranc Község Népdalköre valamint Péder Község Népdalköre. Szent István Ünnepét ökumenikus Istentisztelettel ünnepelte a község, este pedig a Kormorán Memory Band együttes adott koncertet a Gedeon kúria szabadtéri színpadán.
Vitéz László, Felvidék.ma
* * *
Trianon árnyai a lelkekben – Mihályi Molnár László előadása
A keresztény Európa leigázására szervezkedett erők nagyon jól tudják, hogy nem elég megszerezni a gazdasági, politikai és katonai hatalmat egy területen, mert bitorolt birtokuk csak akkor lesz biztonságban, ha a lelkeken is uralkodnak. Ez úgy érhető el leggyorsabban és leghatékonyabban, hogy minden tulajdonából kisemmizik, hagyományaitól is megfosztják, közösségi tudatát megfertőzik, hitében és nemzeti érzéseiben megalázzák a megjelölt népet, hogy aztán apró alamizsnákkal hűségessé, hálássá és engedelmessé tegyék, mint egy tenyészállatot.
„Mert az adókedvezmény vetekszik az ősök szellemével.“ – állapítja meg Sütő András egy esszéjében. A kisemmizett, hitét és reményét vesztett tömegeket már könnyű manipulálni: anyagi javakkal, ranggal, pozícióval, a meggazdagodás és érvényesülés ígéretével. Olyan helyzetet teremtenek, hogy elfeledjék az útmutatást, hogy nem lehet egyszerre az Istent és a Mammont is szolgálni, hogy ne jusson eszükbe a parancsolat az ősök tiszteletéről a megmaradáshoz s a hosszú élethez. Az I. világháborúra is csak azért volt szükség, hogy új hatalmi viszonyokat teremtsenek, új pozíciókat szerezzenek a világuralomra törekvő érdekcsoportok. Magyarország és a Monarchia az útjában állt ennek az elképzelésnek, egyrészt stratégiai földrajzi helyzete miatt és mint nagyhatalom is, másrészt a szabadkőművesek által szított , trónok és oltárok ledöntésére szervezett 19. századi forradalomnak nevezett véres európai tömeggyilkosságok helyett Magyarországon egy valódi forradalmi átalakulás bontakozott ki, de itt nem döntötték meg az ősi jogokkal bíró nemesség és a keresztény egyház befolyását, mert egy megfontolt reformkor révén olyan belső átalakulás valósult meg, ahol a nemesség önmaga mondott le 1848-ban előjogairól, és osztotta meg a hatalmat egy szélesebb réteggel. Tehát ezt a térséget még nem lehetett úgy felvásárolni, mint más országokat. A feldarabolással viszont olyan utódállamokat hoztak létre, melyek hálából az ölükbe hullott ajándékért teljes mértékben kiszolgáltatták gazdaságukat a nyugati (főleg francia ) bankoknak. A térség főleg a franciaországi bankok befektetési területévé vált, s hogy fizetőképesek lehessenek, ezért hatalmas magyar többségű, termőterülettel rendelkező országrészeket csatoltak el (például a Csallóközt) A utódállamok közben maguk sem vették észre, hogy ők is csak hitvány eszközei egy nagy pénzügyi tranzakciónak. Maradék Magyarországtól pedig elvárták, hogy önmagától, magatehetetlenül elvérezzen, mint egy cserbenhagyásos gázolás áldozata, akinek kezét, lábát levágták. Ezzel a helyzettel állították az olasz majd a német szövetség kényszerpályájára Magyarországot (mivel más nem segített), amiért a II. világháború után még súlyosabban kellett bűnhődnie, pedig mindezt a nemzetközi nagytőke idézte elő.
Az igazán jelentős pusztítást viszont azzal érték el, hogy a hitleri fasizmussal egyformán embertelen és tömeggyilkos szovjet kommunista rendszert juttatták hatalomra Kelet-Európában (s még ma is jótékonyan elnézőek a vörös csillag és a kommunista pártok iránt, miközben a horogkeresztet vagy akár egyik nemzeti jelképünket a piros-fehér sávos zászlót is radikálisan likvidálni akarják. Ebből is látszik, milyen érdekek állnak a háttérben!) A szovjet uralommal gyökeresen megváltoztatták a fennálló gazdasági és tulajdonosi viszonyokat, de előre tudták, hogy a kommunista rendszerű gazdaság csak addig működhet, ameddig a nyugati tőke megengedi neki, és akkor juttatják csődbe, amikor akarják (ezt tették 1989-ben!), hogy utána már gátlástalanul felvásárolhassák a közben államosított nemzeti vagyonokat. Ehhez kellettek a liberális pártok minden privatizáló kormányban 89 után !
Ha felismerjük a trianoni önkény valódi okait, akkor gyorsan megérthetjük azt is, hogy miért kaphattak vérszemet az utódállamok haszonleső nemzetei. Nem az önrendelkezési jog alapján, mert elszakadásukat semmiféle népszuverenitáson alapuló eszközzel nem erősítették meg, hiszen csupán a nagyhatalmi erőszak érvényesült. A szerbek, románok, szlovákok elhitették önmagukkal, mint a pöffeszkedő kakas hajnalban, hogy az ő akaratukra történt mindez, s megtetézve még azt is kötelező tananyagként írják elő, hogy ez történelmi igazságtétel volt. (Ha ez az volt, akkor a bécsi döntés duplán az!, akkor annak miért nincs hatálya?!) A trianoni cinikus döntéshozókat egyáltalán nem érdekelte az átrajzolt térképek mögötti valóság, az ott élő népek és nemzetek sorsa. Különösen nem a magyaroké! Egyes körök a huszadik században csak egyetlen nép szenvedéseire kívánják korlátozni a történelem oktatását. Pedig a milliónyi örményt vagy kurdot lemészároló törököket semmi kár nem érte, amint a magyar nemzet ellen elkövetett bűntettekről sem ajánlatos beszélni. Ideje lenne a lélekgyilkolást is számbavenni, ahogy azt a trianoni döntés következtében az utódállamokban, majd a Trianonból egyenesen következő szovjet megszállást követően a maradék Magyarországon is véghezvitték. A hosszan tartó szorongás, félelem és rettegés valamint bizonytalanság traumatizálta, lelkileg megbénította a társadalmat, és önfeladába vagy öngyilkosságba kergetett százezreket, önmagával meghasonlottá tett milliós tömegeket. Az alacsony népszaporulat és a magas öngyilkossági statisztika gyökereit is itt kell keresnünk. Ma Szlovákia területén a demográfiai fejlődés alapján legalább 2,1 millió magyarnak kellene lennie. Erdélyben 6 – 7 milliónak, a Vajdaságban 1,8 milliónak. Ez nem népirtás talán? A valódi adatok pedig csak ennek töredékét mutatják. A kommunista leprateleppé tett Magyar Köztársaság negatív demográfiai görbéje pedig talán nem Európa szégyene? Ez is a trianoni döntés egyik utóhatása…
Tekintsünk vissza az 1920 utáni első megrázkódtatásokra:
1. A bizonytalanság, hogy nem tudták, hová tartoznak (s ma sem értik, hogy miért), majd egy új, idegen helyzethez kellett igazodniuk (nyelvben, hivatalban, szokásokban).
2. Megbomlottak az addigi rokoni, gazdasági, utazási , vallási kapcsolatok. Az új határ menti települések elszegényedtek, (főleg a magyarországi oldalon, mert vasúti gócpontok, térségi központok szakadtak el, és megnőtt az alkoholizmus és az öngyilkossági statisztika…)
3. Eluralkodott az árvaság, cserbenhagyottság, hiábavalóság, céltalanság, elhagyatottság és kilátástalanság érzése. (azért szól a magyar nép lelkéből a valóban árván felnőtt József Attila vagy Ratkó József, és így lesz népszerű A Pál utcai fiúk története, a sorsközösség azokkal, akik éltek és haltak a grundért, amit a végén valami idegen mérnökök elvesznek…)
4. Csökkenő érvényesülési lehetőségek, idegenből érkezett hivatalnokok dirigálnak, idegen katonaság önkényeskedik, és beszűkül a jövőkép. Erősödik a reménytelenség érzése.
5. A hatalom új urai minden eszközzel (erőszakkal, késztetéssel, csalással, csábítással, hazugsággal, ígéretekkel stb.) arra törekednek, hogy a magyar nemzeti identitást elfojtsák, kiirtsák, letagadják, s helyébe idegenből telepített szláv propagandát erőltetnek.
6. A győztesek, mint az antant kegyencei felsőbbrendű, lenéző és dölyfös magatartásukkal próbálják megalázni az őslakos magyar népet.
7. A kisebbség fogalmát vezetik be olyan helyeken is, ahol a magyarok abszolút többséget élveznek. Ez nevetségesnek tűnik, de mint nyilvánvaló hazugságot tényként kötelezően használni kell. (mára már szinte természetesen meggyökerezett, mellyel egy kötelező alulbecsülés, alulértékelt önbecsülés jár együtt, és jámbor barommá szelídíti az elfogadót!)
8. A magyar nyelv, kultúra, történelem becsmérlése, nevetségessé tétele, lenézése és megkérdőjelezése jelenik meg az oktatásban, irodalomban és tömegtájékoztatásban. A magyarokat gyűlölő személyekről neveznek el magyar településeket, utcákat, intézményeket, s dicséretüket kötelezővé teszik a közoktatásban. Konstruálnak egy illuzórikus szlovák történelmet, majd ebből egyenesen azt vezetik le, mintha a magyarok ezer évig nyomták volna el őket, holott a szlovákok elődei csak a 14 -15. században jelennek meg lengyel, fehér horvát és cseh területek felől , és a magyar államtól bebocsátást, letelepedési engedélyt kapnak, amint Zsolna alapításánál is Nagy Lajos király megengedi a szláv vendégek letelepedését. A történelem magyarellenes meghamisítása is a szlovák kultúrimperializmus része.
9. A népszámlálások során meghamisítják a magyarok saját bevallásait oly módon, hogy a rendelet szerint a számlálóbiztosok felülbírálhatják a megkérdezettek bevallását, nemzeti önmeghatározását, s ezzel statisztikailag akarják nemzetünket megcsonkítani.
10. Az állami hivatalok és vállalatok alkalmazottaitól megkövetelik az államnyelv ismeretét, s ezen az alapon egész tömegek indulnak el északról dél felé a magyar településekre (rendőr, postás, vasutas, hivatalnok, tanító stb.), ahol közben munkanélküliség alakul ki, s az ott élők elindulnak munka után Csehország vagy külföld felé segédmunkára. A magyar értelmiség (tanár, jogász, orvos stb.) a diszkrimináló törvények miatt gyakran nem kap megfelelő állást, ezért vagy fizikai munkára kényszerül, vagy Magyarországra távozik.
11. A Szlovák Liga nevű szervezet programot hirdet a magyarok lakta térség elszlávosítására. Államilag pénzelt alapból ingyen étkezést és tankönyveket biztosítanak a szlovák iskolába jelentkezőknek, s ezzel főleg a szegény zsellérfalvakban a magyar iskola létfeltételeit tudják aláásni (nem egy helyen megszűnik a magyar iskola! Pl. Makranc Szepsi mellett). A szlovák iskola megnyitásának feltételeit megkönnyítik alacsonyabb létszámmal is, míg egy magyar iskola vagy osztály megnyitását vagy visszaállítását adminisztratív úton hátráltatják vagy akadályozzák meg. Jelenleg a Matica slovenská (Tót Anyácska) szervezet házai szaporodnak a színmagyar területeken a leigázó kultúrimperialista program keretében.
12. A Magyarországon kiadott könyvek árusítását betiltják, a magyar szellemiséget ápoló személyeket rendszeresen zaklatják, a nemzetükhöz hű tanítók jutalmazását megvonják, de a szlovák ideológia propagátorait kiemelten javadalmazzák (lásd Rábely Miklós nyomdász és könyvkereskedő rimaszombati emlékezéseit).
13. A katolikus egyház elkezdi soviniszta programját a szlovák nyelvű szertartások bevezetésére, a magyar papok szétszórására szlovák falvakba, és a magyar falvakba szlovák papok küldésével. (pl. Rimaszombat! A rozsnyói püspökség a húszas években és ma is !) Ugyanakkor a református egyházról (mely szinte teljes egészében csak magyarokat tömörít) szándékosan elfeledkeztek, jogi státuszát nem rendezték hosszú időn keresztül, de 1945-től a a vagyonának elkobzásában az elsők között szerepelt.
Felsorolni is sok , és ez a kép nem is teljes, hogy milyen folyamatok zajlottak, és mit kellett megélnie az elszakított nemzetrészeknek. A módszeres zaklatás, félelemkeltés, megalázás és megszégyenítés intenzívebb volt, mint a zsidók kirekesztése ugyanebben az időben más országokban, de erről sem beszélnek… A kassai kormányprogram és a benesi elnöki dekrétumok pedig egyértelműen a zsidó törvények átirataiból fogalmazódtak, ugyanazzal a szándékkal, és már a lágereket is felállították (pl. Novákyban), és a szabadkőművesek által a csehszlovák kormányba majd elnöki székbe delegált Beneš már szovjet ügynökként tér vissza Moszkvából 1945-ben, hogy átjátssza a hatalmat a kommunistáknak, akik ezért megengedték a kb. 4 milliós magyar és német közösség ellen szabad kezet kapott elképzeléseihez. Csak a nyugati nyomásnak és az elhurcoltak hiánya miatt kialakult csődhelyzetnek és éhínségnek köszönhető, hogy a tömeggyilkosságok elmaradtak. Ezért szerették volna megfélemlítésként legalább Esterházy Jánossal példát statuálni, s már haza is hozatták a szovjet haláltáborból, hogy itt végezhessék ki… Az 1945 utáni magyarüldözés félelmeit rengetegen máig nem heverték ki, s máig nem merik magyarnak vallani magukat. Tőlük még bocsánatot sem kértek ! Miért hinnék hát azt, hogy nincs ok a félelemre?!
A cél egyértelmű volt, hogy a magyarok másfajta jövőképet keressenek maguknak, vagyis a beolvadást, az asszimilációt a szláv (máshol a román) tengerbe. Ezt a programot tartja napirenden a jelenlegi szlovák kormányzat is, és a katolikus egyház ilyen törekvéseihez sajnos még Róma is asszisztál (egyházmegyék felosztása, magyar püspökség elutasítása, ill. a csángók megalázása) !
Máig nincs feltérképezve, hogy az úgynevezett „békesség“ és a kényelem kedvéért avagy az érvényesülés reményében hány százalék választotta a visszafordíthatatlan önkéntes beolvadást. Ez a réteg, mely akár 10 – 15 % is lehet, tudatosan vállalja, hogy feladja eredeti nemzeti kötelékeit, és felkészül az „átállásra“ a nyelv és az iskola váltásával. Egymás közt még magyarul beszélnek, de új „barátaik“, munkatársaik és gyermekei előtt már szlovákul. Egyébként kb. ugyanilyen arányú lehet azoknak a csoportja, amely tudatosan, felkészülten és állhatatosan ragaszkodik nemzetéhez.
A „középmezőny“ sodródik az árral, követi a példát, a lehetőségeket, a többséggel tart, de semmit elsőként nem kezdeményez, s bár ezzel manipulálható, de ugyanakkor nem igyekszik megválni szokásaitól, hagyományaitól. Pl. 89 előtt belépett a kommunista pártba, de templomba is eljárt, munkahelyén csak szlovákul beszél, de otthon, családja körében csak magyarul. A faluközösségek megtartó hagyományrendje erősebbnek bizonyult, ezért ezeket a hatalom módszeresen kívánta felszámolni. A szövetkezetesítés, a magántulajdon államosítása majd a falusi népesség jellegtelen városi lakótelepekre csábítása végezte el a legnagyobb rombolást. A lakosság mesterségesen és erőltetett módon végrehajtott keveredése, a vegyes házasságok elszaporodása (s példaképpé emelése) felgyorsította ezeket a folyamatokat. A vegyes házasságból származó gyerekek 60-80 %-ban államnyelvű iskolába kerülnek , s az utóbbi időben ez az arány még magasabb, s az unokák már 98 %-ban veszítik el az anyanyelvi oktatás természetes és tápláló erejének lehetőségét. Az államnyelvi iskola és tananyag pedig (főleg a szlovák irodalom és történelem) a szlovák sovinizmus melegágya. A megkérdezett magyar szülők az 1970-es években, hogy miért adták gyermeküket szlovák iskolába, a következőket jelölték meg: Szlovákiában élünk, a magyar iskolának nincs jövője, hogy érvényesülhessen, a főnököm is ezt várja el tőlem, szlovák környezetben élünk, és nem akarjuk, hogy az ottani gyerekek a magyarsága miatt megverjék, ez a jövő és ez a haladás, barátaink is szlovákok, nem akarom, hogy paraszt maradjon, én is azért nem tudtam érvényesülni, mert magyar iskolába jártam, mert a magyarokat ebben az országban nem szeretik…
Van ebben kisebbrendűségi komplexus, hamis értékrend, a hatalom által terjesztett téveszme és előítélet, de van megalapozott félelem a feltűnés és különbözőség elkerülése, anyagias érvényesülési vágy (melynek saját gyermekét is feláldozza), és van benne megalapozott önbecsüléshiány is. A hatalom még azt is megtorolta, ha az idegen nyelvű iskolai, tanulási és magatartási problémákra akarták volna figyelmeztetni a szülőket. Konkrét eset a Tőketerebesi járásban, amikor még a katonai elhárítást is beavatták a megfélemlítésbe. És Duray Miklósnak ezért kellett kétszer is börtönbe kerülnie ! (pl. 1984-ben figyelmeztetett a magyar iskolák felszámolására kidolgozott törvényjavaslatra).
A hatalomnak legfőbb célja, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben a leigázottak önként adják fel értékeiket: először a nyelvet, a nemzeti hovatartozás megvallását, és az államnyelvi iskola majd elvégzi a lelkekben a megfelelő tarvágást. Amikor a munkahelyen, közéletben, tömegtájékoztatásban rendszeresen megszégyenítik nemzeti érzései miatt, akkor a szégyenérzet elől az ember először a nekem mindegy típusú válaszreakcióval elindul az értékvesztés felé, majd a többség befogadói magatartásformáival kezd azonosulni (nyelv, életmód, iskola, stb).
A hatalom igyekszik minél hamarább, már a bölcsődében és óvodában kezébe venni a gyermekek szellemiségének befolyásolását, amivel lényegében a szülői értékközvetítés alól kívánják kivonni. Ezt a kommunista időszakban a háromszoros elnyomás (nyelvi, ideológiai, vallási) időszakában kezdték el, s ennek örökösei ugyanazt folytatják. Közben megnehezítik a magyar nyelvű oktatási intézmények helyzetét, hogy a nyelvi leigázás felgyorsuljon. Az utóbbi időszakban az etnikai tisztogatás célkitűzéseit elég nyilvánvalóan felmutató oktatáspolitika ezt mind erőszakosabban akarja megvalósítani. A MEGSZÁLLÓ HATALOM SZÁMÁRA SOKKAL FONTOSABB A TÉRSÉG ELSZLOVÁKOSÍTÁSA, MINT EGY EGÉSZSÉGES NEMZEDÉK FELNEVELÉSE. Még saját nemzetüknek anyanyelvi szlovák oktatására is sokszorta kevesebb figyelmet fordítanak, mint a magyar iskolák szlovák nyelvi képzésére (lásd a legújabb rendeleteket), és ez a látványos „gondoskodás“ annak az aljas célkitűzésnek a jegyében történik, hogy Trianon után kilencven évvel azt tudják igazolni, amit akkor csak kitaláltak, hogy itt nem élnek magyarok.
A papírforma és a nemzetközi tapasztalatok szerint már valóban túléltük kihalásunkat, és még nem késő kimondani, követelni, igényelni az igazság helyreállítását, vagyis felülvizsgálni az akkori döntések jogszerűségét, és nyilvánosságra hozni az erőszakos beavatkozás következményeit, egyidejűleg meg kell szüntetni a hamis felfogások és fogalomhasználat gyakorlatát:
1. nem kisebbség vagyunk, hanem ezen a területen őshonos magyar nemzetrész, az itt élő népek közül a legrégebbi nép.
2. nem Szlovákiában, hanem a Felvidéken, Magyarország erőszakkal elszakított területén élünk. (párhuzamként a 160 évig tartó török megszállást lehet említeni).
3. az önrendelkezés jogának természetes igényét kell helyreállítani itt, ahol erre nem volt mód az elmúlt évszázadban.
A haza nem akkor vész el, amikor idegen erők megszállják, hanem akkor, amikor önként lemondunk róla.
Felvidék.ma
