„A név kötelez!” Samu István, a Via Nova ICs országos elnökhelyettese az identitást nélkülöző névhasználat kapcsán emeli fel szavát, mert nagyon kevés százalékban éltünk a törvény adta lehetőségünkkel, hogy magyarul használja nevünket.
Helyszín: Szlovákia vagy Felvidék, 2012 szeptembere, Gúta, egyik magyar tanítási nyelvű alapiskola. Egy átlagos tanítási óra: Polgári nevelés a hatodik évfolyamban és a tematika: A szülőföld és a szűkebb lakhelyünk, valamint az azonosságtudatunk, helyi identitástudatunk, entitásunk.
A szülőföldünk, szűkebb pátriánk átbeszélgetése után az identitásunk legkézenfekvőbb „külső” jegyeit elemezve eljutottunk a névhez és a 21. századi szlovákiai névhasználathoz. Érdekes volt, amikor a gyerekek megpróbálták megfejteni, hogy a nevünk milyen elsődleges információkat szolgáltat. Mert ugye a név, nevünk megkülönböztet minket, kifejezi nemi identitásunkat és családi származásunkat, rokoni szálainkat (családnevünk – vezetéknevünk). Tehát ezeket az ismereteket tudhatjuk meg elsődlegesen. De talán többet is… Gondoljunk akár arra, hogy még a 21. században is számottevő társadalmi közösségben a nemzeti hovatartozást is „dekódolhatjuk” belőle, vagy, ha a nemzeti hovatartozást pontosan nem is (pl. a német nyelvterületeken a német nevűeknél) de azt igen, hogy nyelvi kulturális gyökereinek kapcsolódása hova nyúlhat vissza. Azonban ebben a tekintetben – Szlovákiában törés történt a magyar nemzetiségűek hozzáállásában. Mindezt azért állapíthatjuk meg, mert a 90-es évektől – amióta kiharcoltuk a szabad névhasználat jogát, mármint azt, hogy nevünket anyanyelvünkön is vezethessük hivatalosan – megtorpant a folyamat, illetve nem lett tudatos a felvidéki magyarok körében a magyar névhasználat. Nagyon kevés százalékban éltünk, élünk a törvény adta és biztosította lehetőségünkkel.
Visszatérve a tanítási órán szerzett ismeretekhez a diákoknak (akik között már vannak olyanok is, akik hivatalosan magyarul használják a nevüket) két, elméletileg azonos nevet feltüntetve kellett elsődleges információkat leszűrni, megállapításokat tenni. Az egyik alak az Alžbeta Nagyová a másik a Nagy Erzsébet. Nem szándékozom leírni szóról szóra, hogy mit állapítottak meg a tanulók a két név alapján, de a „dekódolásuknál az utóbbi alak tisztán értelmezhető volt, amíg az előző használat (az Alžbeta Nagyová) zavaros volt a diákok számára. A nemi identitás egyértelműen értelmezhető volt (keresztnév és az -ová alapján) ezen kívül más teljesen ellentmondásos – nem tiszta értelmezést adott (talán kivéve, hogy szlovákiai – ez volt minden, ami számukra biztos pont volt).
Sajnos közülünk néhányan (szlovákiai magyar értelmiség) ezt elfogadható tendenciának tartják, sőt azt, hogy esetleg csak földrajzi szempontból válik behatárolhatóvá a név (kulturális és nemzeti identitás szempontjából nem hordoz jeleket) pozitívnak és divatosnak vélik. Ilyenkor eszembe jut a felvidéki (szlovákiai) magyarok körében a közbeszédben használatos már-már szinte közhelynek számító megállapítás, hogy: – „Nem azon múlik, hogy… a lényeg ember – ember… ettől még magyar az ember… Nem kell a mellveregetés”. Most gondolom, akadnak olyanok is, akik a fentebb leírtak után megállapítják, hogy végül is nincs új a nap alatt, el kell fogadnunk ezt is, mert hát törvényszerű – az integráció része (a szlovák társadalomba) és végül ez része a szlovákiai magyar identitásnak…
Akkor ez is a része lenne a „kik is vagyunknak?”
Vagy talán lehet, hogy a 21. század globalizált, kozmopolita, fogyasztói társadalom világában a név használatának kulturális leképezése tényleg nem fontos, nem mérvadó a társadalmi nemzetiségi változások tekintetében?
Amikor nem volt szabad 1945 után egészen az 1990-es évekig akkor tudtuk, szerettük volna entitásunkat megjeleníteni, és itt a hangsúly a megjelenítésen van. Harcoltunk azért, hogy lehessen, használhassuk akár nevünket hivatalosan is olyan alakban, amilyenben azt a szüleinktől, főleg nagyszüleinktől megkaptuk, megörököltük (sok esetben „hacsek” nélkül), ahogyan szólítottak minket.
Végül is erről szól az egész identitásunk, hogy mások szemében is feltűnjön a színessége világunknak, feltűnjön másságunk, és ezt fogadják el, ne elsődlegesen az asszimilációs törekvéseink ilyen fajta megjelenési formáját. Ne csak a konyhában magunk között szólítsanak úgy, ahogyan azt a születésünktől fogva a szeretteink teszik, hanem a közvetlen kis világunkban, szűkebb Szlovákiánkban se legyen ritka különlegesség.
A név kötelez… Hordozója és külső megjelenítője személyiségünknek, sok esetben, kis mértékben értékrendünk „irányadója” is kulcsként szolgálhat.
Véleményem szerint továbbra is kulturális kötődésünk és nemzeti identitásunk legalapvetőbb ismérve, külső megjelenítője.
Vegyük komolyan, ha lehetőségünk van rá. Már pedig van rá…
Samu István, Via Nova ICs országos elnökhelyettese
Felvidék.ma
