35797

A válság a turizmust nálunk is nagyban érintette, bár egyesek szerint már újra sokan indulnak útnak – hangzott el a Pátria rádió adásában.

A turizmus világnapja kapcsán beszélgetést folytattak Komáromi Józseffel, utazási iroda tulajdonossal, akinek a cége elsősorban azzal foglalkozik, hogy külföldről utaztat Szlovákiába vendégeket. Több, mint 70 országból volt már kuncsaftjuk.
Elmondása szerint az idei évben 20 %-os visszaesést észleltek a tavalyihoz képest, amit leginkább a visszatérő vendégeiken tudnak lemérni. A magyarországi és csehországi klienseiknél – akik már évek óta tőlük utaznak – megfigyelhető, hogy egyre kisebb az a pénzösszeg, amit utazásra, kirándulásra költenek. Ennek ellenére, aki szereti Szlovákiát, a Felvidéket, azért megkeresi őket, és minden évben ellátogat ide. A legtöbb turista Csehországból érkezik, aminek köszönhetően a forgalmuk közel felét a csehországi kliensekből gyűjtik. Ez több mindennel függ össze, így a korábbi közös országgal, a nyelvi hasonlósággal. A cseh turisták főleg a hegyvidéket kedvelik – a Magas-Tátrát, a Szlovák Paradicsomot, illetve a dél-szlovákiai termálfürdőket, elsősorban Nagymegyert, Párkányt… A sítúrák, a hegymászás és a gyógyfürdők a legkedveltebb úti céljuk. A magyar turisták száma lényegesen nem esett vissza, azonban jelentősen kevesebb az az összeg, amit költeni tudnak az utazás során. A magyar turisták számára értelemszerűen a felvidéki gyógyfürdők nem számítanak igazán vonzó ajánlatnak, mivel ebből Magyarország területén szintén bő kínálat mutatkozik. A magyar vendégek elsősorban a Szlovák Paradicsomot célozzák meg, annak is az északi felét, illetve a Magas-Tátrát.
A Szlovák Kormány támogatási lehetőségei a turizmus terén nagyon behatároltak, s célzottan egy-egy régióba, városba nehezen lehet pénzeket irányítani. Főleg a mai időszakban, amikor másra sincs pénz. Azonban látni a szlovák kormány támogatását, például hozzájárulnak az idegenforgalmi kiállításokhoz, amelyeknek egy részét az Európai Unió finanszírozza.
Szlovákia imázsa meglepően jó a különböző nemzetközi kiállításokon. Viszont minél távolabb van a kiállítás az országtól, annál inkább érvényes az a jelenség, hogy a helyi lakosok keverik Szlovákiát Szlovéniával. Ezért a jövőre nézve ezzel talán többet kellene foglalkozni. Egyébként Szlovákiát Európa zöld szíveként emlegetik, tehát tudják, hogy hatalmas a potenciálja. A 17 fontos tényezőből, melyre szükség van a turizmusban, gyakorlatilag Szlovákiában csak a tenger hiányzik. Az országnak picit jobban kell tudnia magát eladni, mert a lehetőségei óriásiak. Vannak olyan helyek, melyek már profi szinten működnek, viszont a déli régióknak fejleszteniük kellene ezen a területen is.
BB, Felvidék.ma