35562

Robert Kaliňák belügyminiszter délután terjesztette a parlament plénuma elé, hol tart a nyomozás az ún. Gorilla-ügyben. A speciális nyomozóhatóság és ügyészség jelentése alapján a vizsgálat folyik, de hogy mikorra fejeződik be, beláthatatlan.

A korrupcióellenes hatóság és a speciális ügyészség bűnszervezet létrehozása és támogatása, bűnszervezetben elkövetett közvetett vesztegetés, köztisztséggel való visszaélés gyanújával indított nyomozást. Dušan Kováčik speciális ügyész szerint a nyomozás nehézkes, mert egy 2005 – 2006-os ügyről van szó, amikor politikai szervek, állami és magán gazdasági érdekeltségek korrupciógyanús ügyletekbe bonyolódtak. A vizsgálat részletei, mivel élő esetről van szó, nem publikusak. A nyomozóhatóságok eddig mintegy 50 tanút hallgattak meg, az ügy aktáinak jelenlegi oldalszáma meghaladja a 60 000 oldalt. A vizsgálat folytatódik, nem lehet tudni, mikor érhet el a lezárásához.

A parlamenti bizottságok közös előadója, Martin Fedor képviselő olyan határozati javaslatot terjesztett elő, hogy 2013 januárjában újabb helyzetjelentést kapjon a parlament az ügy állásáról.

A parlamenti vitába írásban Ľubomír Galko (SaS) képviselő és Igor Matovič jelentkezett be. Galko a vizsgálatot siralmasnak nevezte, majd visszatért a Gorilla-ügyirathoz, s abból azokat a részeket idézte, amelyek a Smer elnökét, Robert Ficót, illetve az ő személyi titkárát, František Határt érintették. Galko felsorolta, ami Határ és Jaroslav Haščák (Penta-vezér) Gorilla-ügyiratban taglalt találkozóin elhangzott. Többek közt pl. egy közép-szlovákiai cég francia érdekeltségnek történő privatizálását (Galko szerint ez a vízművek eladása volt), és konkrét pénzösszegek juttatását a Smer választási kampányára. Galko szerint azok a Smer-közeli rendőrségi tisztségviselők, akik jelenleg a nyomozást vezetik, nem érdekeltek abban, hogy a vizsgálat bármit is kiderítsen, mert akkor a Smer és Robert Fico „gorillájával” is foglalkoznia kellene.

Tárgyi megjegyzésekben a Smer képviselői (Martvoň, Jasaň, Baška) azt hangoztatták, hogy pártjukat a Gorilla-ügy nem érinti, az kizárólag a második Dzurinda-kormány sara, és kizárólag Galko és az SaS kormányzati tevékenysége során elkövetett ballépéseit emlegette fel.

Igor Matovič ismét magát dicsérte. Azzal kezdte, hogy elnézést kért a bájos gorilláktól (állatoktól), hogy ilyen csúnya ügybe keveredtek Szlovákiában. Aztán Tom Nicholsonnak mondott köszönetet bátorságáért, hogy „összerakta a korrupciós ügyet”, aztán a tüntetőket dicsérte meg. Igor Matovič a Gorilla-ügyirat és a Nicholson-könyv hitelességének kérdését boncolgatta. A hitelességet elsősorban a saját – a könyvben is taglalt – szerepén keresztül látja bizonyítottnak, mely a könyv esetleges kiadását érintette, s a Matovič-Nicholson találkozó leírásának hitelességét méltatta. Aztán azzal foglalkozott, hogy az ő „pártja” a választási kampányban ki mindenkit ábrázolt gorillaként, s név szerint Ján Fígeľt, Ján Slotát, Robert Ficót és Bugár Bélát említette. Végül felajánlotta önmaga politikai személyiségét a nyomozóhatóságnak arra az esetre, ha bárki megpróbálna nyomást gyakorolni rájuk az eljárás elkenése érdekében.

Mikuláš Huba (OĽaNO) arra emlékeztetett, ő 22 éve küzd a korrupció ellen a politikában. A Gorilla-ügyiratot olyan értelemben mindenképpen hitelesnek tartja, hogy a pénzügyi csoportok és politikai pártok összefonódása és érdekszövetsége létezik. Hogy melyek ezek a csoportok, azon szemléltette, hogy a pozsonyi Duna-part két oldalán az ipari és kulturális műemlékek helyén kiknek a csodapalotái terpeszkednek. Vagy a védett tátrai természeti övezetekben kiknek a beruházásai épülhettek meg. Huba (aki közismert természetvédő) a tátrai majomközpontokról is beszélt, a jasnái, donovalyi, Csorba-tói stb. majomvárosokról, aquaparkokról, szafarikról, a Tátrai Nemzeti Parkban rendezett szilveszteri tűzijátékokról, melyeket a gorillizmus nélkül nem lehetett volna megtenni. Huba azt mondta: nem nemzet az, amely hagyja, hogy természeti és kulturális értékeit lerombolják, ellopják a cápák. Jelezte: már készül a Tátrai Nemzeti Park privatizációja is, a csorbatói lovaspóló-pálya mintájára. Egy jogállamban Huba szerint ilyesmi nem történhetne meg. Kifogásolta, hogy azokat a közhivatalnokokat, akik ennek gátat akarnak vetni, egyszerűen menesztik. Beteg ország beteg nemzete vagyunk, mert gazdasági okokra hivatkozva most Magas-Tátra városa készül további területek elprédálására, de Damoklész-kardja függ Körmöcbánya, Gölnicbánya és Eperjestető felett is.

Szót kért Alojz Hlina (OĽaNO) is, aki arra szólította fel az ügyben érintett politikusokat: ismerjék el hibáikat és távozzanak. Daniel Lipšic (független) felszólalásában kifejtette: a Gorilla-ügy a legalaposabban dokumentált korrupciós ügy Szlovákiában, ezért a titkosszolgálatnak elismerés jár; az ügy azonban nem egyedülálló, több lakást is le lehetett volna hallgatni, más pénzügyi csoportokkal kapcsolatosan. Elismerte: a bűnügyi eljárás bonyolult, de fontos, hogy a nyomozócsoport érezze a rendőri testület, a belügyminiszter és a kormány támogatását. Ez az, amiben Lipšic szerint nem lehetünk biztosak.

Pavol Frešo (SDKÚ-DS) azt emelte ki, hogy a Gorilla-jelentést a közvélemény várta, s kicsit szégyenletes, hogy a mai napig nem sikerült kivizsgálni az ügyet. Ő is támogatást kért a nyomozóhatóságoknak, párhuzamosan olyan magatartást kért a politikusoktól, hogy újabb hét év múlva ne kelljen hasonló esetekkel foglalkozni. Frešo nyomatékosan figyelmeztetett: a Gorilla-ügyirat egy rendszer működését tárta fel, s ez a rendszer működik. Ellene csak tisztességgel, jogállami eszközökkel, a politikának, az államnak pedig a pénzügyi csoportok folyamatos, nyílt és nyilvános ellenőrzésével, a pénzek áramlásának nyilvánossá tételével lehet harcolni.

A parlament ma több első olvasatos törvényről is vitázott. A legtöbbet az ügyvédi hivatásról szóló új törvényről, mely 5 évre emelné az ügyvédbojtári (fogalmazói) gyakorlat idejét, korlátozná az ügyvédi irodák által foglalkoztatható gyakornokok létszámát és lehetővé tenné az irodáknak, hogy óriásplakátokon is reklámozzák magukat. Kiegészül az infotörvény is, mégpedig az EU-direktívákban előírt követelményekkel, hogy megszűnjön a Szlovákiával szemben két éve megindult kötelezettségszegési eljárás.

-ngyr-, Felvidék.ma