35544

Az OTF Fővállalkozó Zrt. építheti meg a magyar-szlovák összekötő földgázszállító vezeték magyar szakaszát, miután legalacsonyabb árajánlatával megnyerte a Magyar Gáz Tranzit Zrt. közbeszerzési pályázatát.

A vezeték az észak-déli földgázszállító folyosó fontos szakasza lesz, jelentősen növelheti Magyarország és a közép-európai régió ellátásbiztonságát.
A cég közleménye szerint az új kétirányú vezeték a magyar és a szlovák földgázszállító vezetékrendszert köti majd össze, két végpontja Vecsés és a szlovák Felsőzellő (Veľké Zlievce) lesz. A vezeték összesen 115 kilométer hosszú lesz, ebből 94 kilométer a magyar, 21 kilométer a szlovák területen fut majd, tervezett éves szállítási kapacitása 5 milliárd köbméter. Az összekötő vezeték stratégiai jelentősége Magyarország számára a nyugat-európai gázhálózatokhoz, míg Szlovákia számára az észak-déli gázfolyosóhoz való hozzáférés. Az új gázvezeték az összes magyarországi import földgázvezeték kapacitásának 10-15 százalékát fogja kitenni. “A földgázszállító vezeték megépítése egyaránt szolgálja Magyarország, Szlovákia és a közép-európai régió érdekét, valamint kiemelt jelentőséggel bír az Európai Unió számára is. A projekt szorosan illeszkedik az MVM Csoport középtávú stratégiájához, jelentős mértékben elősegíti a hazai ellátásbiztonság növelését és az energiafüggőség csökkentését célzó gázüzletági diverzifikációt” – idézi a közlemény Baji Csabát, a MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Magyar Gáz Tranzit Zrt. egyik tulajdonosának elnök-vezérigazgatóját.
A Magyar Gáz Tranzit Zrt. és szlovák partnere, az Eustream a.s. 2012. május 23-án kötött közös beruházási megállapodást a projekt 2015-re történő kereskedelmi forgalomba állításáról, valamint rögzítették annak feltételrendszerét és műszaki paramétereit is.
A beruházás teljes összege mintegy 160 millió euró, ebből 30 millió eurót az Európai Unió ad az Európai Energiaügyi Gazdaságélénkítő Program keretében. Az MFB Zrt. mint az MFB Invest Zrt. tulajdonosa részt vesz a beruházás finanszírozásában. Ennek részeként júliusban az Európai Beruházási Bank (EIB) 75 millió eurós hitelszerződést kötött az MFB-vel. Az MFB a teljes összeget továbbítja a projekttársaságnak.
A Magyar Gáz Tranzit Zrt. 2012. január 1-jével, az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.-ből való kiválással jött létre a magyar-szlovák gázvezeték projekt megvalósításának céljából. A társaság két meghatározó, azonos tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosa, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MFB Invest Zrt.
Az Eustream a.s. szállítási rendszerüzemeltető és földgázszállító több mint 90 milliárd köbméter/év szállítási rendszer kapacitással rendelkezik, összesen 2.270 km hosszúságban. Az Eustream átlátható és diszkriminációmentes hozzáférést biztosít a szlovák átviteli hálózathoz, szolgáltatások széles skáláját nyújtva a gázszállítás területén. Főbb partnerei nemzetközi energiaipari vállalatok.

mti, Felvidék.ma