35813

 Jóváhagyta a Komáromot Révkomárommal majdan összekötő közúti híd építéséről szóló szlovák-magyar megállapodásra vonatkozó javaslatot a szlovák kormány szeptember 28-i rendkívüli ülésén Pozsonyban.

Az ülésről kiadott tájékoztató szerint a jóváhagyott kormánydokumentum nem tartalmaz arra vonatkozó megállapítást, hogy a hídnak mikorra kell elkészülnie. Az időpont hiányát a dokumentumban azzal indokolják, hogy még mindkét félnek időre lesz szüksége arra, hogy a kivitelezéshez újabb európai uniós forrásokat tudjon biztosítani. A szlovák útkezelő vállalat (SSC) korábbi közlése szerint az építkezés 2015-ben indulhat meg.
A jóváhagyott javaslat alapján a híd építésére vonatkozó közbeszerzési eljárást a magyar fél írja majd ki. A beruházás költségeit Magyarország és Szlovákia egyenlő mértékben állja, az építmény a két ország közös osztatlan vagyonát képezi majd. A beruházás mindkét fél számára 37,5 millió euró terhet ró, a kiadásokat a tervek szerint 85 százalékban EU-s forrásokból finanszíroznák. Szlovák részről az építési költségek túlnyomó részét, mintegy 32,4 millió eurót a több, mint 600 méteres híd építési költségei tesznek ki és további 5 millió euróra rúg a hídra felvezető infrastruktúra megépítésének költsége is.
Az infrastrukturális beruházásra vonatkozó közlekedési szaktanulmány szerint a leendő híd megépítésére – gazdasági és környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve – Révkomárom nyugati része lenne a legmegfelelőbb. A tervek szerint az új híd áteresztő kapacitása napi több mint 10 ezer gépkocsi lenne, és megépülését követően jelentősen tehermentesíthetné az Erzsébet hidat, amely jelenleg teherforgalmat is bonyolít. Az új híd elkészültét követően a még a tizenkilencedik században épült Erzsébet hídról kizárnák a teherforgalmat.

MTI-Pozsony, Starovič Tibor/Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34677″}