35677

Marek Maďarič kulturális miniszter a Szlovák Püspöki Konferenciától kért állásfoglalást a kereskedelmi televíziókban egyre nagyobb arányban megjelenő vulgáris és nem kulturált megnyilvánulásokkal kapcsolatban.

Maďarič úgy véli, e jelenség ellen tenni kell, és ehhez előbb társadalmi párbeszédre van szükség. Szerinte a püspöki konferencia segíthet tárcájának e kedvezőtlen trend megfordítása érdekében. Maďarič szerint a nézőszám növelésének céljából a kereskedelmi televíziók nem riadnak vissza a legdurvább módszerek bevetésétől sem, és ennek komoly, negatív hatása lehet a lakosságra, de elsősorban a fiatalokra nézve.
Jozef Kovarčik, Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője a Sita hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, olyan témában kéri segítségüket Maďarič, amivel ők már régen foglalkoznak. 2005-ben egy közleményben is rámutattak a televíziózás mai veszélyeire. Szeretnék elérni, hogy az egyházak közösen lépjenek, és egy olyan személyt juttassanak a parlament médiatanácsába, aki kimondottan ezzel a jelenséggel foglalkozna majd.
A püspöki konferencia a televíziózás egyik legnagyobb veszélyének az ún. valóságshow-kat tarja, és ezt a nézetet a kulturális tárca vezetője is osztja. A közelmúltban a JOJ kereskedelmi televízió egyik valóságshow-ját megtekintve úgy nyilatkozott, hogy ilyen közönséges, emberi méltóságon aluli megnyilvánulásokat főműsoridőben még nem látott. A kulturális tárca azt fontolgatja, hogy kezdeményezze a műsorszabályozást úgy, hogy 15 éven felüliek számára készített adások csak este nyolc óra után kerülhessenek képernyőre.

FN, Felvidék.ma