35629

 A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját a nagykürtösi célalap területén 2012. szeptember 11-én, míg a Nagykapos és Vidéke Célalap területén szeptember 14-én adták át. Szeptember 18-án Somorján, szeptember 20-án Pozsonyban, szeptember 21-én Gútán, szeptember 25-én pedig Vágsellyén osztanak ösztöndíjat.

A nagykürtösi célalap területén három helyszínen: az ipolybalogi, az ipolynyéki és a lukanényei alapiskolában került átadásra 28 magyar iskolakezdő kisdiáknak. Az átadásokon Urbán Aladár célalap vezető mellett Halzl József elnök és Csáky Csongor főtitkár vett részt.
“Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolában Molnár Barnabás iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd az iskola diákjainak rövid műsorára került sor. Ezt követően Urbán Aladár, Halzl József szólt a szülőkhöz kiemelve az ösztöndíj üzenetét és a magyar iskolaválasztás fontosságát. Ipolybalogon a 13 helyi iskolakezdő mellett az ipolyhidvégi alapiskola egy iskolakezdője vett át az ösztöndíjat. Ipolynyéken Jusztin Imre igazgató köszöntette az egybegyűlt ipolynyéki és inámi szülőket, majd az iskola diákjainak műsorával folytatódott az esemény. A Szövetség képviselőinek beszédét követően 9 ipolynyéki és 1 inámi iskolakezdő vette át az ösztöndíjat. A lukanényei alapiskolában Kuzma Zoltán polgármester köszöntötte a 3 iskolakezdő diákot, illetve szüleiket. A Szövetség képviselőjének felszólalását követően átadásra kerültek az ösztöndíjat” – tájékoztatott Csáky Csongor.

A Nagykapos és Vidéke Célalap területén 2012. szeptember 14-én szintén három helyszínen került átadásra a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíja 147 magyar iskolakezdő kisdiáknak. Az átadásokon Gabri Rudolf célalap vezető mellett a Rákóczi Szövetség részéről Molnár Mirjam és Bajnóczi Gábor vett részt.
“Az első helyszín 10 órakor a nagykaposi Magyar Közösségi Ház volt, ahol a nagykaposi Speciális Alapiskola, valamint a nagyszelmenci és kaposkelecsényi diákok szülei vették át az ösztöndíjat. Gabri Rudolf és Bajnóczi Gábor köszöntő szavai után adták át az ösztöndíjakat. A következő helyszín Vaján volt, ahol a Református Alapiskolában Bajnóczi Gábor megemlékezett arról, hogy az ausztráliai magyar református gyülekezet jelentősen támogatta a programot, Erdélyi Géza, korábbi püspök hathatós közreműködésével. Vajánban a helyi iskola diákjain kívül eljöttek a deregnyői, csicseri és mokcsamogyorósi szülők. Az utolsó helyszín a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola volt, ahol az iskola diákjainak szülein kívül az egy mokcsamogyorósi diák szülei is megjelentek. Az iskola igazgatónője, Kovács Adriana és Gabri Rudolf köszöntötte a résztvevőket” – mondta el, Bajnóczi Gábor, aki az átadásokon ismertette a Rákóczi Szövetség munkáját és kiemelten a beiratkozási programot.

Szeptember 18-án Somorján, szeptember 21-én Gútán, szeptember 25-én pedig Vágsellyén adják át a támogatásokat. Galántán szeptember 27-28-án kerül sor az ösztöndíjátadásra, míg a Rákóczi Szövetség képviselői Szencre október 25-én látogatnak. 
Neves közéleti személyiségek is bekapcsolódnak a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíjainak átadásába. A szeptember 20-i pozsonyi rendezvényen a Magyar Kulturális Intézetben tartandó ösztöndíjátadáson részt vesz Sólyom László korábbi köztársasági elnök.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35478,35433″}