35798

A hibrid technológiában két japán márka (Lexus, Toyota) előnye meggyőző és vitathatatlan, de néhány dologban mégsem ők viszik a prímet.

Nem az övék például a legerősebb ilyen jármű (BMW X6 Active Hybrid – 485 LE), és nem ők készítették el a világ első szériagyártású dízel-villanymotoros hibrid személygépkocsiját. Hanem a Peugeot, éspedig a 3008 HYbrid4-est. Ezt a valóban különleges és egyedülálló modellt teszteltük nemrég.

Alaktan

Az autó a „normális” 3008-asból készült, formái tehát nem újak. Az egyterű+crossover kombináció sem változott: előbbi a kocsi formájából és térbeosztásából, utóbbi a némiképp megemelt hasmagasságból, az alvázvédő elemekből és a 4×4-es technikából adódik. A maszk már az új márkaarculatot tükrözi; mögötte kissé tömpe orr-rész, majd szépen ívelő szélvédő következik, amely tesztautónkon opciós panorámatetőben folytatódott.  A kissé amorf hátsó lámpák leginkább egy tengeri csillag és egy puzzledarab kombinációi, ezzel együtt végképp nem mutatnak rosszul. Formailag egyébként nagyon „egyben van” az autó: masszív, erőteljes benyomást kelt, de némi sportosság sem hiányzik belőle, lásd a megfelelő szögből készített képet.

Belvilág

Az enteriőr legszebb eleme kétségtelenül az impozáns középkonzol. Felül attraktív billenőkapcsolók sora, alul a hajtásmód-választó tárcsa határolja, jobb oldalán pedig kapaszkodót alakítottak ki. A rádió és a klíma kezelőpultja külön is a legelegánsabbak közé tartozik, amit valaha autóban láttam. A szabadtéri mozivászonhoz hasonló képernyő már kevésbé tetszett, és nem igazán voltam kibékülve a sebességet, plusz a tempomat adatait a szélvédőn túl megjelenítő, ún. head-up kijelzővel sem (opció). Egy másodpercig hasznos – amíg rápillantok –, a fennmaradó időben határozottan zavaró. Az „órák” viszont nagyon szépek, a robotváltó karja is egy műremek.
Az ülések nagyok, jól tömöttek és formázottak, az anyósé asztalkaként is használható. Hátul hárman is tűrhető kényelemben utazhatnak – nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az összkerékhajtás itt nem igényel kardánalagutat. Az elektromos technika nagy részét ugyanis hátulra építették be, ami azonban még mindig elfogadható méretű csomagtér kialakítását tette lehetővé. Másfél köbméteresre történő bővítéséhez pedig mindössze két laza ujjmozdulatra van szükség. Ráadásul az ötödik ajtó alsó része lenyitható, ami nagyban megkönnyíti a pakolást. Végül néhány szó az opciós videócsomagról, amely az elülső fejtámlákba épített, 800×480-as felbontású héthüvelykes képernyőkből, RCA-aljazatokból és Bluetooth-fejhallgatókból áll.

Az országúton

A HYbrid4 technika nemcsak attól különleges, hogy dízel- és villanymotor első kombinációja; attól is, hogy a villanymotor kizárólag a hátsó kerekeket hajtja, éspedig, ha kell, állandó jelleggel (4WD pozíció). Az áramfejlesztő ilyenkor 8 kW teljesítményre kapcsol, hogy nem legyen probléma a 200 V-os nikkel-metálhidrid akkuk töltésével. SPORT pozícióban gyakrabban kap szerepet az elektromotor, és többször hasznosul maximális, 27 kW (37 LE) csúcsteljesítménye is (standard üzemmódban 20 kW-t vagyis 27 LE-t ad le). AUTO pozícióban a rendszer elsősorban az optimális fogyasztásra törekedve szabja meg az villanymotor működésének arányát, a ZEV (Zero Emission Vehicle) pedig tisztán elektromos haladást jelent. Teljesen feltöltött aksikkal, az egyéb körülményektől (hőmérséklet, útviszonyok) függően akár 5 kilométer is megtehető így az autóval, mintegy 55-60 km/órás sebességgel. A csodaszép váltókar viszont sajnos a legtöbb autós által mélyen és joggal utált robotváltóban folytatódik, amely a klasszikus automatánál sokkal jobban hajlamos a töprengésre és bólogatásra. Igaz, ez egy kifinomultabb változata volt – egy napon sem lehet említeni például a Lancia Y-ban megismert típussal –, de azért ez is elég rendesen bólogatott és töprengett. Ami pedig a menetdinamikát és a vezetési élményt illeti, értelemszerűen 4WD vagy SPORT üzemmódban a legjobb és legintenzívebb. Ilyenkor állandóan (illetve sokkal gyakrabban) jelen van hátul a villanymotor ereje és nyomatéka, amely erős gázadáskor a maximumra vált. Mindez jól leolvasható a bal oldali körműszerről, amely a töltésen és a gazdaságos üzemmódon túl a felhasznált elektromos teljesítmény százalékarányát is mutatja. S mivel a villanymotor csúcsnyomatéka már az első fordulaton megjelenik, ez a többlet nagyon is érezhető…

Vas Gyula (A szerző felvételei)  

{phocagallery view=category|categoryid=621|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}

ADATLAP

Dízelmotor
Hengerűrtartalom: 1997 cm3
   Teljesítmény: 120 kW (163 LE)/3850min-1    
   Nyomaték: 300 Nm/1750min-1
Villanymotor
Teljesítmény: 27 kW (37 LE)

Nyomaték: 200 Nm
Összteljesítmény: 147 kW (200 LE)
Sebességváltó: hatfokozatú robotizált                    
Legnagyobb sebesség: 191 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,2 s
Károsanyag-kibocsátás: 104 g/km
A csomagtér űrtartalma: 377–1501 l
Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 4,2/3,9/4,1 l/100 km
Ár: 33 390 euró
Az alapmodell ára: 31 790 euró