36604

Szlovákia nyitott a megoldáskeresésre az állampolgárság ügyében – mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének.

Pénteki találkozójukról a szocialista politikus tájékoztatta Berényi Józsefet, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökét. Berényi József elmondta, Mesterházy Attila a találkozót megelőzően telefonon érdeklődött az MKP elnökénél az iránt: melyek azok a felvidéki magyarságot érintő kérdések amelyeket “fel kellene vetni” a szlovák kormányfővel való találkozó során.
Berényi József az MSZP elnökének az említett kérdéskör kapcsán elsődlegesen a szlovák állampolgársági törvény tervezett módosítását emelte ki. Elmondta: a felvidéki magyarok számára nem jelentene megoldást a szlovák állampolgárságról szóló törvény tervezett módosítása. A javasolt módosítás szerint ugyanis csak azok a más állampolgárságot szerzett szlovákiaiak nem vesztenék el állampolgárságukat, akik lakhellyel rendelkeznek vagy rendelkeztek abban az országban, amelynek állampolgárságát felvették. Mivel ez csupán a külföldön élő szlovák kettős állampolgárok ügyét rendezné, és így kettős mércét tartana fenn.
A kiemelt témák sorában az MKP politikusa még a lefokozásra ajánlott Selye János Egyetem (SJE) ügyét valamint a kisebbségi kultúrára szánt késedelmes szlovák kormánytámogatások rendezésének fontosságát emelte ki.
“Mind a Selye János Egyetem ügyében, mind pedig az állampolgárság ügyében Robert Fico azt mondta: nyitott arra, hogy a két ország megoldást keressen a problémára” – közölte az MKP elnöke Mesterházy Attila tájékoztatására hivatkozva. Hozzátette: Robert Fico a kisebbségi kultúrára szánt szlovák kormánytámogatások késedelmes folyósítása kapcsán technikai nehézségekre hivatkozott, amelyek elhárítása már folyamatban van.
Az MTI megkereste Bugár Bélát, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnökét, hogy kapott-e hasonló tájékoztatást Robert Fico és Mesterházy Attila találkozójáról. Bugár Béla válaszában leszögezte: “Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot azokkal a magyarországi politikai erőkkel, amelyek segíteni tudnak a szlovákiai magyarok problémáin.”

mti, Felvdék.ma

{iarelatednews articleid=”36588,36578,36590,36562,36559″}