36376

A kisebbségi kultúrára az idei évben 4,5 millió eurós támogatást kapnak a sikeres pályázók. Azaz, kellene kapniuk, ugyanis még több százan várják a pénzt.

A kormányzati honlap szerint eddig 3,438 millió eurónyi támogatás folyósítását hagyták jóvá, vagyis még egymillió euró ügyintézése hiányzik. Ekkora csúszásra még nem volt példa a támogatások folyósítása terén.
Eddig 831 sikeres pályázatról számol be a kormányzati honlap, noha – A. Nagy László kisebbségügyi főbiztos a Tasr hírügynökségnek adott tájékoztatása szerint – 1395 a sikeres pályázatok száma. A. Nagy szerint a késedelmet elsősorban az okozza, hogy a kormányváltás után változott a támogatási rendszer, korábban az azóta megszüntetett miniszterelnök-helyettesi hivatal intézte az ügyet. Most a kormányhivatal öt különböző részlegén folyik a pályázatok és a szerződések vizsgálata. A kisebbségügyi biztos rámutatott, késett a kompetenciák átruházása is. A. Nagy László aggodalmát fejezte ki hogy emiatt a kisebbségi kultúrák támogatása terén veszélyeztetett a status quo.
November közepére tervezik meghirdetni a 2013-as pályázati lehetőséget. Lehet, hogy addig a 2012-es évet még le sem zárják.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35219,35994,35753,35208,34987″}