37007

 Vajon miként történhetett, hogy a harminchatezres történelmi település – a statisztikusok szerint európai viszonylatban is – tekintélyes támogatásra tett szert egy internetes szavazáson? Mi lehet a csoda magyarázata?

A szlovákiai általános hitelbank – a Verejná Úverová Banka – alapítványa az idén hat hazai, régi-régi városkapu felújításának támogatásáról hirdetett meg számítógépes szavazást. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogy a pénzintézet a bajmóci, selmecbányai, késmárki, sajószentkirályi, a ma Szepesváraljához tartozó, egykori szepeskáptalani vagy a komáromi ódon városkapu közül melyik kap anyagi segítséget?
A számítógépes szavazáson több mint hetvennégyezren vettek részt. Megjegyzendő, hogy gépenként csak egyetlen voksot lehetett leadni, tehát a hálózatok – pl. egy egyetem vagy cég esetében is, – ahol akár több tucat komputeren dolgoznak az alkalmazottak, de az IP címük ugyanaz – csupán egyetlen szavazattal segíthették egyik vagy másik történelmi nevezetesség bejáratának megszépítését. Leírom mégegyszer: a voksoláson több mint hetvennégyezren vettek részt, és most következik a csoda – a komáromi vár Lipót kapuja negyvenötezer hatszáznyolcvankilenc támogató szavazatot kapott! Többet, mint a többiek összesen. A második helyen végzett Szepeskáptalan tizenkétezer ötszáznégy szavazó segítségét vehetné igénybe, ha a verseny a második helyezett díjazását is lehetővé tenné.
Vajon miként történhetett, hogy a harminchatezres történelmi település ilyen – a statisztikusok szerint európai viszonylatban is – tekintélyes támogatásra tett szert? Mi lehet a csoda magyarázata? Megfejtettem: a magyar összefogás.
A világhálós kapcsolatépítés eredményeként még az Egyesült Államokból és Ausztráliából is érkeztek szavazatok, a Kárpát-medencei magyarokról nem is beszélve! Persze, a komáromiak is szívvel-lélekkel támogatták a Lipót-kapu felújítását, megmozdult a város, így például a Duna TV külső munkatársának, Kiss Rékának baráti köre, – ők két éve ingyen tisztítják a vár elszennyezett föld alatti és feletti részeit.
Mozgósították ismerőseiket a városi hivatal munkatársai és az intézményhez tartozó, Gráfel Lajos vezette műemlékvédő részleg, és szinte mindenki Komáromban, így például száz szavazót szerzett a Krisztián Virágbolt vezetője. És megmozdult az egész Felvidék.
Ez a gyönyörűséges győzelem, ez a csoda engem nagy örömmel tölt el. Szívből kívánom, hogy egyszer mindegyik hazai történelmi emlékhelyet fel lehessen újítani – a szepeskáptalanit, a selmecbányait és a többit is. És nagyon szeretném, ha mindenki felismerné: a múlt közös kincs, amely nem elválaszt, hanem összeköt, akár magyarnak, akár szlováknak született az ember.
Batta György, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36870,36799,36467″}