37159

 Hat új nemzetközi – köztük négy ukrán-magyar egy-egy a szlovák ill. lengyel – határátkelőhely megnyitását kérte december 21-i ungvári ülésén a Kárpátalja megyei tanács az ukrán kormánytól.

A képviselő-testület a határátkelőhelyek javasolt nyitásáról elfogadott határozatában emlékeztetett arra, hogy a négy uniós országgal – Romániával, Magyarországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal – határos Kárpátalján összesen 19 határátkelőhely működik. A 250 kilométer hosszúságú kárpátaljai ukrán-román határszakaszon mindössze két átkelő van, míg Lengyelország és Kárpátalja között nincs egy sem – adta hírül az ua-reporter.com ungvári hírportál.

A portál szerint Kárpátalján a helyi önkormányzatok és a közvélemény már régóta szorgalmazza új határátkelőhelyek megnyitását, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnának az idegenforgalom fellendüléséhez és a kulturális, valamint gazdasági kapcsolatok erősítéséhez az ukrajnai megye és a vele szomszédos országok határ menti régiói között.
A Kárpátalja megyei képviselő-testület ezért azzal a javaslattal fordult a kijevi kabinethez, hogy a szomszédos országok kormányaival egyeztetve támogassa egy-egy nemzetközi határállomás megnyitását az ukrán-szlovák és ukrán-lengyel határszakaszon, valamint négy további átkelőhely létesítését Nagypalád és Kispalád, Szalóka és Eperjeske, Hetyen és Tiszakerecseny, továbbá Beregdéda és Beregdaróc között az ukrán-magyar határszakaszon.

Varga Béla, MTI, Felvidék.ma