magyar-szlovak08

Martonyi János magyar és Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter közzétette közös felhívását a Jószomszédság és megértés elnevezésű, 2013-ban adományozandó díjra. A jelöléseket 2013. január 31-ig várják.

Az MTI-hez a magyar Külügyminisztériumon keresztül eljuttatott közlemény szerint a két külügyi tárca által közösen alapított elismerés célja – a 2008. december 15-i megállapodás alapján – olyan magyar, illetve szlovák nemzetiségű emberek, a közélet, az oktatás, a kulturális vagy a vallási élet, a tudomány, a tömegtájékoztatás terén működő szervezetek vagy közösségek nyilvános elismerése, akik vagy amelyek az év során kiemelkedő módon járultak hozzá a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez, valamint a két nemzet közötti kölcsönös megértés erősítéséhez.
Az elismerés kétezer-kétezer eurónak megfelelő pénzjutalommal jár, amelyet a nyertes országának pénznemében fizetnek ki.
Közölték: a jelöléseket Magyarország és a Szlovák Köztársaság polgárai, intézményei és társadalmi szerveződései 2013. január 31-ig juttathatják el párhuzamosan a két külügyminisztériumba vagy a két nagykövetségre. A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt nevét vagy a jelölt civil szervezet, társaság, szervezet, közösség pontos megnevezését, tevékenységének és eredményeinek leírását, a magyar-szlovák kapcsolatok fejlesztéséhez és erősítéséhez való hozzájárulásuk ismertetésével.
A külügyminiszterek a beérkezett jelölések közül konszenzusos alapon választanak ki egy magyar és egy szlovák díjazottat.
2009-ben Rudolf Chmel, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövete és Rohály Géza, Hejce polgármestere
2010-ben Ciprusi szlovák-magyar békefenntartók és a tátrai hegyimentők
2011-ben Kiss Gy. Csaba és a Szlovák Speciális Mentőkutyás Szolgálat kapták a díjat.
A díjakat 2013-ban Szlovákiában adják át.