Szászi László egyetemi tanárként és irodalomtörténészként ismert író eme novelláskötete egy több generációs erdélyi panoptikum játékos-groteszk-komoly összegzése.
A generációs túlélés és a 89-90-es rendszerváltás mindenféle személyes jellemváltása meghatározója a modellszerű szereplők életútjának. A többszólamúság, az elbeszélői nézőpontok váltása szintén lételemévé vált ennek a modern beszély-irodalomnak. Könyvünk közel 20 éves prózai munkálkodás titokzatos egybeérése. – Végezetül meg kell valljuk: magabiztosságunk ellenére természetesen magunk sem tudjuk pontosan, mennyi az önéletrajzi valóság, s mennyi a fikció Szász László itt közreadott írásaiban. Hogy vajon azért váratott magára ily soká ez az első szépprózai kötet, mert – Verébi Jánoshoz hasonlóan – a romániai szellemi és egzisztenciális nyomorgás évei alatt csupán áthelyezési kérelmeket és önéletrajzokat gyártott kötetszámra az író, vagy valóban az esszé szabadságát, játékos műfaji széttartását – valóság, poeticitás és fikció narratív eklektikáját – tartotta szem előtt. Ami biztos: mostanra érlelte meg, dolgozta ki anyagát oly mértékig, hogy az egy könyv keretei között – még ha őrzi is helyenként, alcím formájában, eredeti műfajmegnevezéseit – képes az essai autonómiatörekvéseit a novellafüzér előnyeivé változtatni, azaz egy magasabb rendű formában egységgé szerveződni.
Kiadja a Kráter Könyvkiadó, terjedelem 380 oldal.
