Az utóbbi időben sokat lehet hallani a zselízi Magyar Ház ütemes felújításáról és mondhatni szellemi újjászületéséről.
Az új vezetőséggel felállt Csemadok és a többi helyi magyar civil szervezet egyaránt szívügyüknek érzik a közösségi ház sorsát. Ebből kifolyólag készült el a közösségi terem és a terasz is. Ám a munkálatok ezzel nem fejeződtek be, sőt inkább ellenkezőleg, minél több mindent sikerül megvalósítani, annál több ihletet kapnak a fenntartók újabb és újabb dolgok kivitelezésére.
Melczer Gábor a helyi Csemadok elnöke többször kihangsúlyozta, közösség is épül a munkálatokkal nem csak a ház. Hiszen ezt az egyik fő küldetésüknek tekintik, hogy a magyar nemzetközösségnek otthont biztosítsanak és össze fogják azt. Ám egy fontos aspektus kicsit háttérbe szorult a munkálatok során, mégpedig a ház leghíresebb egykori lakója. Aki révén nem csak Magyar Háznak, de előszeretettel Sacher-háznak is nevezik a szóban forgó komplexumot. Franz Sacher a méltán híres cukrász ebben a házban töltötte szolgálati idejét, mikor 1833-ban Esterházy János Károly szakácsaként dolgozott Zselízen. Ebben az időszakban a házban született fia Eduard, aki nevéhez pedig a rangos szállodalánc létrehozatala fűződik. Már csak ez a két személy neve is garancia arra, hogy az épület méltán egyik büszkesége legyen a zselízieknek. Viszont a Sacher hagyomány az utóbbi évtizedekben megkopni látszott és pár lelkes lokálpatriótát leszámítva nem alakult ki ennek semmiféle hagyományőrzése. Ezen is változtatni szeretnének a ház mostani ’’lakói’’, akik természetesen nem csak a magyarság, de a lokális hagyományőrzést is ugyanúgy kiemelten fontosnak tartják.
Aki az utóbbi hetekben a ház felé járt, egy furcsa építkezést, tereprendezést tapasztalhatott. Nem, nem a Bős-nagymarosi vízlépcső hiteles rekonstrukciója készül, csupán impozáns lépcsőlejárat a ház alatti pincébe. Ugyanis méltatlanul elhanyagolt, boltíves pincehelyiség húzódik az épület alatt, ami szerszám, illetve mindenféle használaton kívüli tárgy raktározására szolgál. Pedig a pince nagyon fontos eleme egy háznak, ugyanis míg fönt a falak, helyiségek, terek változhatnak az idők során, ám a pince csak kétszer változhat megléte alatt, egyszer, amikor megépül és egyszer, amikor elpusztul. No, mármost mit kell tudni erről a pincéről? Az, hogy pontosan milyen szobaelosztása lehetett közel kétszáz évvel ezelőtt Sacherék idején az épületnek, azt homály fedi. Viszont az alagsor már akkor is ugyanott, ugyanebben az elosztásban kellett, hogy legyen. Ami pedig elvitathatatlan ettől a pincétől az az, hogy Sacherék az alapanyagokat, élelmiszereket és boraikat minden bizonnyal ebben a kiváló klímájú pincében tárolták. Tehát tényleges funkció-történetiség kapcsolódik ehhez a helyiséghez.
Az épület tulajdonosai igyekeznek, hogy a ház kül- és belseje rendbetétele után, ezt a nagy múltú impozáns pincét is megfelelő köntösbe öltöztessék, és jelenlegi méltatlan raktár-funkcióját felváltsák sokkal méltóbbal, akár egy hangulatos borospincére. Egy ilyen pincehelyiségbe a messzi földről érkező turista is szívesen betérhet megkóstolván a híres tortát, leöblítvén azt egy helyi borkülönlegességgel, miközben elmélázgat az idő kegyetlen múlásáról.
Látható, hogy munkálatok hosszú sora vár még a zselízi közösségre, de amennyiben kitűzött terveik valóra vállnak, méltán egyik legimpozánsabb és legmeghatározóbb épületéül válhat a Magyar Ház Zselíz városának. Amire minden lakos büszke lehet és ahol mindenki otthonra lelhet. A sokak által jogosan hiányolt Sacher kultusz ezzel felelevenedhetne és visszahelyezhetné a várost a régió turisztikai térképére.
Csonka Ákos
