37460

Amikor 2011. szeptember 24. napján ezen oldalakon a Gyurcsány és Bugár c. írásomban azt írtam többek között , hogy az “ Az infantilizmus határát súroló két hasonló embertípus…“, álmomban sem gondoltam arra, hogy 2013-ban januárjában még mindig szóra érdemesek lesznek.

Pedig azok, igaz nem kimondottan a jó szóra, de ma már odáig süllyedtünk a politikai kultúrában, hogy a populista hülyeség is sok esetben, sok ember szemében akár pozitívan is elsülhet.  

Gyurcsány Ferenc „Én is hülye vagyok“ tábla helyett  “Én is cigány vagyok” – táblával a nyakában néhány száz cimborájával együtt tüntetett a Fidesz székház előtt vasárnap délután azért, hogy a Fidesz zárja ki Bayer Zsoltot a pártból a közelmúltban a Magyar Hírlapban megjelent cigányságot elítélő írása miatt.  Azért tüntettek tehát, hogy egy másik párt zárja ki egyik saját tagját! Ez nagyjából ugyanazt jelenti, mintha  Németországban a Borussia Dortmund szurkolói  a Bayern München székháza előtt azért tüntetnének, hogy a klub vezetősége zavarja el a csapatból Franck Ribéry-t, mivel egy 2010-es rendőrségi vád szerint 18 évnél fiatalabb lánnyal pénzért hált. Magyarán  Gyurcsányéknak és a Dortmund szurkolóinak annyi közük van Bayerhoz illetve Bayernhoz, mint a cigánybűnözésnek a labdarúgáshoz. Ezzel persze közel sincs szándékomban Bayer véleménynyilvánítását leprostituálni Ribéry cselekedetének a szintjére. Az egykori MSZP sztár és a jelenlegi Demokratikus Koalíció első emberének az énjében régóta ott mocorog a feltűnési viszketegség és a szereplési vágy. Erős hitelvesztése miatt viszont véleményére már nem kíváncsi a média, kénytelen ilyen, vagy ehhez hasonló bohócmutatványhoz folyamodni, hogy a médiafigyelem középpontjába kerüljön. Ehhez hasonló cselekedete volt a  közelmúltban a hírhedt miskolci Avas lakótelep egyik lakásába történő párnapos beköltözése, illetve az Országháza előtti vadkempingezése is. Senki se gondolja komolyan, hogy egy Gyurcsány nyakba akasztott tábla, vagy Bayer Zsolt Fideszből történő kizárása miatt radikálisan  csökkeni fog  a cigány meg a nem cigány bűnözés Magyarországon. Amíg gazdaságilag nem erősödik meg az ország, amíg nem lesz elegendő munkahely, a folyamatot nehéz megállítani. De arról se feledkezzen meg Gyurcsány, hogy az ország gazdásági és erkölcsi elzüllesztéséért az általa vezetett balliberális kormány a felelős, ezért farizeusi és hiteltelen minden nyilvános fellépése.

Térjünk most át a hozzánk (földrajzilag és közigazgatásilag)  „közelebb”  álló ikerjellemére, Bugár Bélára, aki a szokásos év eleji mondókájával jelképesen szintén kitett a nyakába egy táblát –  „Én is magyar vagyok” , hogy erről senki se feledkezzen meg. Beszélt a felvidéki magyarság felgyorsult asszimilációjáról, melynek fő okát a magyar tannyelvű iskolákban látja, megsértve ezzel sok száz felvidéki magyar pedagógust, akik ugyanannyi bérért, mint szlovák iskolákban oktató kollégáik, ezerrel több energiát és munkát fektetnek a tanításba, az iskolán kívüli munkába, hogy vonzóvá tegyék a tanintézményüket! Kérdem én, hogy kormánytagsága alatt mit tett ön azért, hogy a magyar iskolákban emelkedjen a szlovák nyelv tanításának színvonala, mit tett azért, hogy idegen nyelvként tanítsák a szlovák nyelvet a magyar gyerekeknek? Szlovákia fennállásának 20 esztendeje alatt az Ön által vezetett valamelyik párt 10 éven át tagja volt a szlovák kormánynak! Farizeusi magatartásra utal az az érvelése, hogy különböző érvényesülési előnyöket remélve (nemcsak gyermekének, saját magának is) sok magyar szülő íratja gyermekét szlovák iskolába. Hogy annak, aki szlovák iskolába jár, már gyengülnek a magyar gyökerei,mondja egy vegyespárt elnöke. De hát, tisztelt elnök úr, ezek a nyájtól eltévelygett emberek az ön választópolgárai, az otthon még vegyes nyelven, otthonát elhagyva már csak szlovákul kommunikálók!  Még él ugyan az emlékezetükben a nagyszülők meséinek nyelvi hangulata, íze, de jövőjüket és főleg gyermekeik jövőjét viszont már magyartalanul képzelik el. Rájuk építette pártjának stratégiáját! De ez egy nagyon rövidlátó, jelennek élő stratégia, mert akiknek a gyermekei már csak nevükben fogják őrizni származásukat, azok már nemsokára a vegyespártra sem fognak szavazni…

Ezért gondolom úgy elnök úr, hogy mégsem a felvidéki magyar iskolák okolhatók a veszteségeinkért, hanem az olyan emberek, mint maga, aki Júdás pénzért árulják el, csapják be, és mosolyogva  köpik szemen a felvidéki magyarságot! Ezért kell a nyakába akasztania csak úgy gyurcsányosan a „ Magyar vagyok én is!” – táblát, mert ez egyre nehezebben hihető el önről.

Száraz Dénes

{iarelatednews articleid=”30316″}

Gyurcsány és Bugár –  II. rész

Amikor 2011. szeptember 24. napján ezen oldalakon a Gyurcsány és Bugár írásomban azt írtam többek között , hogy az “ Az infantilizmus határát súroló két hasonló embertípus…“, álmomban sem gondoltam arra, hogy 2013-ban januárjában még mindig szóra érdemesek lesznek. Pedig azok, igaz nem kimondottan a jó szóra, de ma már odáig süllyedtünk a politikai kultúrában, hogy a populista hülyeség is sok esetben, sok ember szemében akár pozitívan is elsülhet.  

                Gyurcsány Ferenc „Én is hülye vagyok“ tábla helyett  “Én is cigány vagyok” – táblával a nyakában néhány száz cimborájával együtt tüntetett a Fidesz székház előtt vasárnap délután azért, hogy a Fidesz zárja ki Bayer Zsoltot a pártból a közelmúltban a Magyar Hírlapban megjelent cigányságot elítélő írása miatt.  Azért tüntettek tehát, hogy egy másik párt zárja ki egyik saját tagját! Ez nagyjából ugyanazt jelenti, mintha  Németországban a Borussia Dortmund szurkolói  a Bayern München székháza előtt azért tüntetnének, hogy a klub vezetősége zavarja el a csapatból Franck Ribéry-t, mivel egy 2010-es rendőrségi vád szerint 18 évnél fiatalabb lánnyal pénzért hált. Magyarán  Gyurcsányéknak és a Dortmund szurkolóinak annyi közük van Bayerhoz illetve Bayernhoz, mint a cigánybűnözésnek a labdarúgáshoz. Ezzel persze közel sincs szándékomban Bayer véleménynyilvánítását leprostituálni Ribéry cselekedetének a szintjére. Az egykori MSZP sztár és a jelenlegi Demokratikus Koalíció első emberének az énjében régóta ott mocorog a feltűnési viszketegség és a szereplési vágy. Erős hitelvesztése miatt viszont véleményére már nem kíváncsi a média, kénytelen ilyen, vagy ehhez hasonló bohócmutatványhoz folyamodni, hogy a médiafigyelem középpontjába kerüljön. Ehhez hasonló cselekedete volt a  közelmúltban a hírhedt miskolci Avas lakótelep egyik lakásába történő párnapos beköltözése, illetve az Országháza előtti vadkempingezése is. Senki se gondolja komolyan, hogy egy Gyurcsány nyakba akasztott tábla , vagy Bayer Zsolt Fideszből történő kizárása miatt radikálisan  csökkeni fog  a cigány meg a nem cigány bűnözés Magyarországon. Amíg gazdaságilag nem erősödik meg az ország, amíg nem lesz elegendő munkahely, a folyamatot nehéz megállítani. De arról se feledkezzen meg Gyurcsány, hogy az ország gazdásági és erkölcsi elzüllesztéséért az általa vezetett balliberális kormány a felelős, ezért farizeusi és hiteltelen minden nyilvános fellépése.

Térjünk most át a hozzánk (földrajzilag és közigazgatásilag)  „közelebb”  álló ikerjellemére, Bugár Bélára, aki a szokásos év eleji mondókájával jelképesen szintén kitett a nyakába egy táblát –  „Én is magyar vagyok” , hogy erről senki se feledkezzen meg. Beszélt a felvidéki magyarság felgyorsult asszimilációjáról, melynek fő okát a magyar tannyelvű iskolákban látja, megsértve ezzel sok száz felvidéki magyar pedagógust, akik ugyanannyi bérért, mint szlovák iskolákban oktató kollégáik, ezerrel több energiát és munkát fektetnek a tanításba, az iskolán kívüli munkába, hogy vonzóvá tegyék a tanintézményüket! Kérdem én, hogy kormánytagsága alatt mit tett ön azért, hogy a magyar iskolákban emelkedjen a szlovák nyelv tanításának színvonala, mit tett azért, hogy idegen nyelvként tanítsák a szlovák nyelvet a magyar gyerekeknek? Szlovákia fennállásának 20 esztendeje alatt az Ön által vezetett valamelyik párt 10 éven át tagja volt a szlovák kormánynak! Farizeusi magatartásra utal az az érvelése, hogy különböző érvényesülési előnyöket remélve (nemcsak gyermekének, saját magának is) sok magyar szülő íratja gyermekét szlovák iskolába. Hogy annak, aki szlovák iskolába jár, már gyengülnek a magyar gyökerei,mondja egy vegyespárt elnöke. De hát, tisztelt elnök úr, ezek a nyájtól eltévelygett emberek az ön választópolgárai, az otthon még vegyes nyelven, otthonát elhagyva már csak szlovákul kommunikálók!  Még él ugyan az emlékezetükben a nagyszülők meséinek nyelvi hangulata, íze, de jövőjüket és főleg gyermekeik jövőjét viszont már magyartalanul képzelik el. Rájuk építette pártjának stratégiáját! De ez egy nagyon rövidlátó, jelennek élő stratégia, mert akiknek a gyermekei már csak nevükben fogják őrizni származásukat, azok már nemsokára a vegyespártra sem fognak szavazni…..

Ezért gondolom úgy elnök úr, hogy mégsem a felvidéki magyar iskolák okolhatók a veszteségeinkért, hanem az olyan emberek, mint maga, aki Júdás pénzért árulják el, csapják be, és mosolyogva  köpik szemen a felvidéki magyarságot! Ezért kell a nyakába akasztania csak úgy gyurcsányosan a „ Magyar vagyok én is!” – táblát, mert ez egyre nehezebben hihető el önről.

Száraz Dénes